Sorozatok

Sorozat készül a Száll a kakukk fészkére hírhedt főnővéréről

  • Szerző:nuus
  • 2020.09.19 | 10:20

A nyolcrészes horror az elmegyógyintézet főnővérének eredettörténetébe avat be.

A Száll a kakukk fészkére című film Ken Kesey 1962-ben megjelent regénye nyomán született. Az 1975-ben bemutatott Forman-film főnővérének történetét a Netflix számára írta meg Ian Brennan. A tévésorozat 1947-ben játszódik, mikor Ratched megérkezik az észak-kaliforniai pszichiátriai kórházba, amelynek orvosai az emberi elmével kísérleteznek.

A sorozat főszerepét Sarah Paulson játssza. Mint mondta: először izgult és alkalmatlannak érezte magát arra, hogy Louise Fletcher nyomába lépjen, aki a filmbeli alakításáért Oscar-díjat kapott. Ezen az érzésen csak úgy tudott felülkerekedni, hogy erősen koncentrált Fletcher alakítására, és emlékeztette magát rá, hogy a sorozat arról szól, honnan indult a főnővér története.

A tömeggyilkos Edmund Tollesont játszó Finn Wittrock hozzáfűzte: a produkció arra világít rá, hogyan lett Ratched nővérből a filmtörténet legnagyobb gonoszainak egyike.

“A maga módján fej-fej mellett haladt a tekintélyelvűséggel, és végül az a személy vált belőle, akit Ratched nővérként ismertünk meg a filmben. De nem mindig volt ilyen” – magyarázta.

A szériában Sharon Stone a különc milliomost, Cynthia Nixont játssza, akibe Ratched szerelmes. A Ratched című sorozat péntektől látható a streamingszolgáltató műsorán.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Kivillant Rita Ora fél mellbimbója
  • szerző:nuus
  • 2020. 10. 14.