Érdekes
Akasztófahumor: halálra ítéltek utolsó mondatai
Akad, aki szarkasztikus humorral, más hirtelen megvilágosodással reagál a halál közelségére. Hát még ha csak nem is természetes halálról van szó, hanem kivégzésről...
Mary Blandy
Mary Blandyről annyit tudunk, hogy „aggszűz volt és gyilkos” – a György király korabeli erkölcsrendészet valószínűleg képtelen volt eldönteni, melyik is rosszabb a kettő közül.
Blandy egy Captain William Henry Cranstoun nevű gróf jegyese volt, ám az apja tiltotta a frigyet, azon egyszerű oknál fogva, hogy a gróf már sajnálatos módon házas volt. Az összetört nő a jegyesétől kért tanácsot, mit tegyen, aki azt ígérte, hogy az általa készített varázsital jobb belátásra bírja majd az apát. Nem tudni, hogy Mary sejtette-e, hogy a koktél halálos adag arzént is tartalmazott…
A hölgy mindenesetre a halála pillanatáig a humoránál volt. Egy bő, hosszú szoknya volt rajta a bitó alatt, és az utolsó pillanatban kacérul, de cinikusan megjegyezte: „Drága uraim, a jó ízlés nevében kérem önöket, ne akasszanak már engem túl magasra”.
John Bell
1908-ig bevett gyakorlat volt, hogy Nagy-Britanniában a gyerekeket is ugyanúgy vonták felelősségre egy-egy bűncselekmény elkövetése esetén, mint a felnőtteket. A kis John Amy Bell még nem volt tizennégy éves, amikor 1831-ben kivégezték, méghozzá egy szélesebb közönség – konkrétan ötezer ember – előtt, akik a Való Világ helyett mentek el megtekinteni az akasztást.
A csóró kis utcagyerek egy 13 éves fiút ölt meg kilenc shillingért, ezért a bíróság gondolkozás nélkül a halálbüntetés mellett tette le a voksát. Bell volt a legfiatalabb bűnöző, akit a Maidstone Börtönben küldtek az utolsó útjára a bitó felé, és harminc évvel a kivégzését követően meg is szüntették a gyerekek felnőttekkel egy kalap alatt történő megítélését. A gyerek utolsó szavai a következők voltak: „Az úr kegyelmezzen nekünk. Minden ember, itt előttem, tanuljatok az esetemből”.
John Jenkins
Vannak gyilkosok, akik a haláluk percéig meg vannak győződve arról, hogy helyesen tették, hogy embert öltek. Az ausztrál férfit azért ítélték halálra 1834-ben, mert társával, Thomas Tattersdale-lel megöltek egy orvost, Robert Wardellt. Az indítékuk az volt, hogy Wardell börtönében, ahol más vétségekért ültek, állítólag többször is brutálisan megverték mindkettejüket. Jenkins többször is hangsúlyozta, hogy nem „haszonszerzés céljából” gyilkolta meg a doktort, „hanem azért, mert egy zsarnok volt”.
A kivégzés előtt Jenkins hosszú beszédet mondott rabtársainak arról, hogy „a zsarnokokat ki kell végezni”. Utolsó szavait a barátjához, Tattersdale-hez intézte: „Hadd fogjon kezet önmagával minden gaztevő”.
Barbara Elaine Wood Graham
A korábban prostituáltként tevékenykedő Barbara beceneve csak „Véres Babs” volt, mivel elképesztő kegyetlenséggel vert halálra egy idős hölgyet, Mabel Monahant, miután két bűntársa kíséretében betörtek Monahan otthonába. Végül üres kézzel távoztak, és csak a bíróságon tudták meg, hogy pár centire az áldozat vérbefagyott holttestétől hevert egy pénztárca, amelyben 15 ezer dollár volt…
Grahamet 1955. június 3-án végezték ki a San Quentin gázkamrában. Eredetileg este 10-kor került volna sor a procedúrára, de végül elhalasztották fél 12-re, ami eléggé kiakasztotta a véreskezű gyilkost: „Miért kínoznak még? Készen álltam rá tízkor, hogy meghaljak” – méltatlankodott. Az utolsó szavaiban némi társadalomkritika bújt meg: „A jó emberek mindig annyira, de annyira biztosak abban, hogy igazuk van…”.
Végül 11:42-kor állapította meg az orvos a halál beálltát. Véres Babs szemfedőt viselt, hogy ne kelljen látnia a tanúkat, és az utolsó pillanatig visszafojtotta a lélegzetét, hátha megmenekül.
Nyitókép: pixabay.com
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
