Érdekes

Így élnek a „félbe vágott” sziámi ikrek a műtét után

  • Szerző:nuus
  • 2019.03.28 | 09:48
  • trendindex: 10

Maliya és Kendra Herrin sziámi ikrekként jöttek a világra, közös májjal és egyetlen vesével. Négyévesek voltak, amikor szüleik az életveszélyes műtét mellett döntöttek. A BBC Three kisriportja megmutatja, azóta hogy élnek.

Amikor a két kislány a világra jött, az orvosok azt mondták, legfeljebb 24 órát élnek majd, készüljön a család a búcsúra. Mikor aztán még évekkel később is életben voltak, a Herrin-szülők még nem lélegezhettek fel, hiszen a szervezetük nem bírta ezt a fajta terhelést, így félő volt, hogy nem élik meg a felnőttkort. Ugyanakkor a szétválasztó műtét ilyen esetekben, amikor létfontosságú szervekről – veséről és májról – beszélünk – szintén életveszélyes, úgyhogy a szülők orvostól orvosig jártak, míg a végső döntést meghozták.

Kendra és Maliya ekkor még persze nem értette, miről van szó, de tény, hogy a műtét után mindkettejük élete megváltozott. Kendra kapta meg a vesét, Maliya pedig kilenc hónapon át dialízisre járt, míg végül megkapta édesanyja egyik veséjét. Tíz évvel később szervezete az idegen vesét elutasította, így 2,5 évre újra dialízisre kényszerült heti háromszor négy órára. Itt szembe kellett néznie azzal is, hogy több barátja is elhalálozott.

A két testvér imád középsuliba járni, és szerencsésnek érzik magukat, amiért soha nem csúfolták őket. Saját YouTube-csatornájuk is van, és úgy érzik, a közösségi média segített abban, hogy teljesen el tudják fogadni magukat úgy is, hogy az idegenek – meglepetésükre nem csak a gyerekek, sokszor a felnőttek is – megbámulják őket.

Az idei nagy céljuk az volt, hogy megtanuljanak mankóval járni az iskola területén, akár lépcsőzve is, és ezzel bizony egyre jobban haladnak. Sérültségük ellenére teljesen önállóak, és teljes életet tudnak élni. Hálásak azért, hogy szüleik a szétválasztó műtét mellett döntöttek, mert noha imádják egymást, annyira más karakterek, hogy sokkal könnyebb együtt élniük, hogy önálló mozgásterük is van.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló