Érdekes
Ez a 7 leggyakoribb hazugság, amivel szinte mindenki él
A legtöbbször nem áll szándékunkban füllenteni, de aztán a végén csak sikerül néha. Tulajdonképpen már szinte ösztönösen. A leggyakoribb ferdítések, amelyekkel szinte mindenki él.
Várunk egy darabig, mielőtt válaszolunk az üzenetére.
A tipikus játék: ír neked, akiért majd megveszel, de nem akarod, hogy úgy tűnjön a dolog, mintha állandóan a Facebookot vagy a telefonodat nézegetnéd, hogy mikor jelentkezik már… ezért inkább percekig, sőt órákig nem válaszolsz. És közben azon agyalsz, hogy mégis mit mondjál neki. Hogyan tűnhetsz határozottnak, céltudatosnak és magabiztosnak anélkül, hogy túl durván nyomulnál? És mi van, ha csak szórakozik, de amúgy vissza fog utasítani? Gyakori kérdések ezek, amelyek az emberek többségét arra inspirálják, hogy fenntartsanak egy illúziót. Pedig hát… minek? Előbb-utóbb úgyis kiderül, mit akarunk, és mire vágyik a másik.
„Ó, remekül vagyok” – mondjuk sokszor…
Vajón hányszor hümmögtük már el, hogy minden rendben van, miközben pocsékul éreztük magunkat, és frusztráltabbak voltunk, mint valaha? Különösen a szülőknek szeretünk ferdíteni, csak hogy békén hagyjanak minket, de igen gyakori az is, hogy a kedvessel nincs kedvünk épp lelkizni. A jelenség persze előszobája a passzív-agresszív viselkedésnek, vagyis annak, amikor igazából majd’ szétvet a méreg, de hangosan csak annyit vagy képes mondani: „á, semmi”. Vigyázz, ne fojtsd magadba a mérget, mert ez gyakran veszélyesebb, mint hinnéd.
„Nem vagyok előítéletes.”
Természetesen mindannyian törekszünk arra – egyéni fejlettségünktől függő mértékben -, hogy a lehető legkevesebb előítélettel forduljunk embertársaink felé, de az esetek nagy részében ösztönösen ébrednek belőlünk előítéletek. Ha bizonyos kor fölött egyedül van valaki: miért szingli? Ha korán alapított családot: mi ellen menekült? Ha sokat keres: honnan van ennyi pénze? Ha keveset: nem túl lusta-e esetleg? A példákat még sorolhatnánk. Az előítéletek gyakran megvédenek bennünket a csalódásoktól, de persze fontos, hogy megfelelően tudjuk kezelni ezeket. Vagyis: fogadd el, hogy vannak előítéleteid, ismerd fel őket, aztán… vágd őket a sutba, mert közelről mindig minden árnyaltabb, mint messziről.
„Öt perc múlva indulok.”
Ó, hányszor mondtuk ki már ezt a mondatot, miközben még a borotválkozás és a fésülködés hátra volt, és egy szál semmiben ültünk az ágy szélén a gép előtt! Hát igen, szeretünk túlozni, ilyen az ember, de a vége a fenti mondatnak általában az, hogy bosszankodva vár ránk az, akivel épp találkozni készültünk… kivéve persze, ha ő is épp olyan kis hazudós, mint mi vagyunk…
„A pénz nem boldogít.”
Persze, hogy önmagában véve semmi sem boldogít, de azért jó, ha van. Tény, hogy a leggazdagabb emberek között is vannak lelkileg csórók, de azért lássuk be: lényegesen nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak volnánk, ha soha többé nem kellene aggódni a sárga csekkek és a különféle hitelek miatt. És hát ki ne örülne egy tengerparti nyaralásnak vagy egy új MacBooknak?
„Na, még egy részt megnézek.”
Oké, teljesen rendben van, hogy mielőtt melózni kezdenél, egy részt még megnézel a gépeden a kedvenc sorozatodból az ágyban. De mondjuk ki nyíltan: mikor volt ez eddig még tényleg egy rész? A legtöbbször az epizódok olyan brutális cliffhangerrel érnek véget, hogy simán nem bírod ki, hogy a következő részbe bele ne kukkants! Ugyanez a különféle játékokkal szintén a reális lehetőségek tartományába tartozik…
“Elfogadom, egyetértek…”
„A felhasználásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeket elolvastam, azokat elfogadom, azokkal egyetértek” – hányszor ikszelünk, miközben épp csak gyorsan kattintottunk, és azokban a pillanatokban a KGB-nek is átadhattuk akár minden titkos adatunkat szabad felhasználásra? Haha.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
