Érdekes

Gondoltad volna, hogy pont ezek az állatok védettek Magyarországon?

  • Szerző:nuus
  • 2017.06.02 | 07:20

Azt, hogy a gólya és a farkas a fokozottan védett fajok közé tartoznak hazánkban, talán mindannyian tudtuk. Más állatokról azonban nem sejtenénk, hogy WWF legfrissebb információi szerint védettek, pedig gyakran találkozunk velük természetjárásaink során.

A madarak közül a fürj, a kakukk, a fecske, sok-sok rigóféle és a holló

A fürj természetes élőhelye a sík- és dombvidéki mezőgazdasági területek, ahol főleg gabona- és lóheremezőkön, illetve extenzíven használt vagy parlagon levő réteken érzi jól magát. Szerencsére nem számít veszélyeztetettnek, viszont évek óta védett, eszmei értéke 50 ezer forint. Kevesen tudják, hogy a kakukk szintén védett (eszmei értéke ugyancsak 50 ezer forint), vonuló madárként a telet Délkelet-Ázsiában, Közép- és Dél-Afrikában, valamint a Fülöp-szigeteken tölti, csak nyáron él nálunk. A rigófélék tulajdonképpen mind védettek: a kövirigó fokozottan védett, eszmei értéke 500 ezer forint, védett továbbá a kék kövirigó, az örvös rigó, a feketerigó, a fenyőrigó, az énekes rigó, a szőlőrigó, ezeknek eszmei értéke 25 ezer forint, míg a léprigóé 50 ezer, hasonló számok tükrében beszélhetünk a fecskefélékről is. A hollót talán gyakori vendégnek hinnénk, pedig ő is oltalom alatt áll, eszmei értéke 50 ezer forint.

Rengeteg békaféle

A barna varangy, a zöld varangy, a zöld levelibéka és a mocsári béka (ő az, aki a pocsolyákban és mocsárokban csak annyit mond: hmm, hmm, viszont tömegével valóságos hümm-kórus alakul ki…) mind a védett fajok táborához tartoznak, eszmei értékük 10 ezer forint körül alakul. A népszerű tóparti kirándulóhelyek mentén a parkolóban sajnos gyakran találkozni ezeknek az állatoknak a kilapított másával, hiszen sok turista nem vigyáz (különösen a márciusi vonuláskor) a tavak és mocsarak aprócska lakóira.

A kisemlősök közül a vakond, a mókus és az ürge

A vakond – kis kék nadrág nélkül – Európán kívül Ázsián keresztül Japánig számos helyen megél. A híres vakondtúrások vadászterületének irányát és kiterjedését jelölik, és mivel igen falánk, újra és újra elárulja magát ezzel. A mókus szintén védett, a vakondhoz hasonlóan eszmei értéke 25 ezer forint.

A „fürge ürge” száz éve még kártevőnek számított, mára azonban védetté vált: olyannyira, hogy eszmei értéke 250 ezer forint. 2015-ben az ürge egyébként a VADONLESŐ Program jóvoltából az „év emlőse” címet is elnyerte, amely köré rendezvénysorozat is épül, mely a védett fajokra hívja fel a figyelmet.

A ragadozók közül a hiúz, a vadmacska és a vidra

A hiúz különösen azokat az erdőket szereti, amelyek siklás tisztásokat rejtenek, a Mátrában akár mi is találkozhatunk velük. Mára sajnos Magyarország hiúzállománya drámaian megritkult, de hasonló a helyzet Európa többi országában is, ezért a hiúz eszmei értéke ma 500 ezer forint.

A vidra eszmei értéke 250 ezer, akárcsak a vadmacskáé, amellyel a hazai érdőkben egyre ritkábban találkozhatunk, de azért érdemes nyitva tartani a szemeinket.

A WWF a honlapján arról is ír, hogy ma már nem csak a veszélyeztetett fajokat kell védeni, hanem az egész, működő életközösségre fokozottan figyelnünk kell, amelynek a részei, hiszen az élőhelyek pusztulása nyomán a kevésbé ritka fajok is eltűnnek egy területről, aminek sokszor már visszafordíthatatlan hatása van a természet működésére.

 

Nyitókép: Pixabay/pixel2013 CC0

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló