Érdekes

Kanálisba rekedt egy szegény kenguru! A megmentéséről film is készült

  • Szerző:nuus
  • 2017.06.02 | 18:43

Nem tudni, hogyan esett a vízbe az a kenguru, de aztán szerencsére megmentették az állatvédők a veszélybe került erszényest.

Ausztráliban nem ritka, hogy a kenguruk a nagy melegben a vízben hűtik le magukat. Ez a kenguru azonban egy kanálisba esett, amiből utána nem tudott kiugrani. A nagyobb baj viszont az volt, hogy a dagály miatt a vízszínt folyamatosan emelkedett, így sürgős segítségre szorult. Az ausztrál állatmentők először megpróbálták valahogy kiterelni a vízből az állatot, majd azzal próbálkoztak, hogy feltegyék egy kenura, de nem jártak sikerrel.

A kenguru ugyanis bár nagyon cuki állatnak tűnik, valójában nagyon erős, a súlya sem kevés, és nem lehet csak úgy megfogni, és kiemelni a vízből. Erős rúgásával, éles karmaival komoly sérüléseket okozhat. Így az állatvédők végül más módszerhez nyúltak: először altatóval elkábították az erszényes állatot, és csak ezt követően emelték ki a vízből. A kenguru már az szárazföldön ébredezett, majd miután teljesen magához tért, szépen elugrált a helyszínről.

Reméljük, legközelebb jobban vigyáz már magára!


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló