Érdekes

Választékosabban beszél az, aki amúgy sokat káromkodik

  • Szerző:nuus
  • 2020.07.20 | 14:18

A káromkodáshoz számos stigma kapcsolódik, noha egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető lusta vagy műveletlen. Sőt: szókincse általában nagyobb, mint azoké, akik soha nem ejtenek ki “csúnya szavakat” a szájukon.

Azok, akik szívesen használnak tabu-szavakat, általában árnyaltabban, választékosan képesek kifejezni magukat az átlagnál. A felmérés során a résztevőket arra kérték, hogy annyi “csúnya szót” mondjanak hatvan másodperc alatt, amennyi csak eszükbe jut. Ezután azt a feladatot kapták, hogy állatneveket soroljanak, és kiderült, hogy a legjobban káromkodóknak a szókincse más területen is szélesebb.

A Language Sciences című szaklapban publikált amerikai kutatás egyértelműen megállapította, hogy a káromkodás jót tesz a szókincsnek, a nyelvi kifejező erőnek. “Sok az előítélet, ami a káromkodókhoz kapcsolódik. Azt hisszük, csak a lusta, műveletlen emberek beszélnek csúnyán, pedig épp ellenkezőleg: a többségük művelt, választékos és tájékozott” – állítja a kutatást vezető két amerikai pszichológus, Kristin és Timothy Jay.

Kiderült az is, hogy az, aki a tabut átlépi, általában nyitottabb, rugalmasabb az élet egyéb területein is.

Nyitókép: https://pixabay.com/hu/users/thedigitalartist-202249/


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló