Érdekes
Mit érez az ember, ha az apja egy pedofil, szadista többszörös gyilkos?
Vajon a gyilkosok gyerekei hogyan képesek feldolgozni, hogy apjuk - anyjuk - borzalmas bűncselekmény követett el? Egyáltalán: létezik vajon gyilkos gén?
Amikor megtudod, hogy apád kéjgyilkos volt
Renee McBryde és Samantha Byran a világ két különböző részén, Ausztráliában és Nagy-Britanniában élnek, de ugyanazt a terhet cipelik: az apjuk brutális körülmények között követett el gyilkosságot. Renee apja két meleg férfit gyilkolt meg mintegy passzióból, Samantha apja pedig pedofil kéjgyilkosként kapott életfogytiglant, aki erőszakolt is, mielőtt ölt.
A 60 Minutes riportjában a két nő ellentmondásos érzéseikről beszél. Renee kislányként mindig is azt hitte, apja dolgozik a messzi távolban, ezért tud csak ritkán, néhány percet beszélni vele telefonon. Hatéves volt, amikor megtudta, hogy apja embert ölt, de ekkor még úgy mondták neki, önvédelemből tette.
Jóval idősebb volt, mikor kiderült, hogy az apa volt az agresszor, és mikor a fiatal nő a brutális bűncselekmény részleteit megismerte, megszakította a kapcsolatot az apával. A riportban lát róla hosszú évtizedek óta először képet, ám tárgyilagosan kezeli a helyzetet: úgy érzi, ő maga az apja borzalmas tetteitől teljesen független, és ma már anélkül képes erre gondolni, hogy bűntudatot érezne.
Aki akkor fogant, amikor az apja életeket vett el
Nem tart még itt a feldolgozásban a nála fiatalabb Samantha. Ő épp akkortájt fogant, amikor apja gyilkolt, és a mai napig felzaklatja a tény, hogy az ő életét apjától akkor kapta, amikor mástól elvette azt. Spermadonornak hívja a gyilkost, és utál tükörbe nézni a köztük lévő hasonlóság miatt. Szereti úton-útfélen hangoztatni a téma kapcsán, hogy nem érzi úgy, hogy bármi köze is volna ahhoz az emberhez, aki azokat a szörnyűségeket elkövette.
A műsorban megszólaló szakember azt mondja, hogy a tudomány mai állása szerint nincs gyilkos-gén, így semmi sem sugallja azt, hogy a gyilkos férfiak és nők gyermekei maguk is erőszakosak, agresszívak volnának. Annak oka, hogy sok bűnöző utódja maga is a szülő útját kezdi járni, soha nem genetikai, hanem épp a neveltetésből – vagy annak hiányából – fakad.
Ezeknek a nőknek – Samanthának és Renéének – a gyerek- és kamaszkorában nem is feltétlenül az volt a legnehezebb, hogy az apát egész életükben nélkülözni kellett, hanem inkább az, hogy kénytelenek voltak mindvégig titokban tartani környezetükben, hol van az apjuk és mit is tett valójában. Azzal, hogy ezt végre képesek voltak a nyilvánosság előtt is felvállalni, mindkettejük szívéről hatalmas kő esett le.
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
