Érdekes

Ezt a brutál akciófilmet az élet írta: a legmerészebb menekülés Észak-Koreából

  • Szerző:nuus
  • 2020.11.06 | 15:48

Az észak-koreai disszidensek általában Kínán keresztül menekülnek, itt azonban a DMZ-n keresztül lépett meg egy észak-koreai katona.

Kínában visszaküldenek vagy eladnak, a DMZ mégis a veszélyesebb út

Kínán keresztül menekülni nem egyszerű, hiszen a kínai kormány – a retorzióktól tartva – kitoloncolja a disszidenseket. Ezt kihasználva a bujkálók emberkereskedők áldozatai lesznek többnyire, hiszen a kínai egyke-politika miatt vidéken nincs elég nő ahhoz, hogy a férfiak többsége házasodni tudjon, ezért az észak-koreai nőket adják el nekik, a férfiak pedig gyakran rabszolgák lesznek.

Ennek ellenére a koreai demilitarizált övezeten, vagyis DMZ-n keresztül menekülni szinte példátlan merészségre vall. Ez egy négy kilométer széles, 250 km hosszú demilitarizált övezet, mely a Koreai-félszigetet választja ketté a 38. szélességi fok mentén, és a koreai háborút lezáró panmindzsoni fegyverszünet után hozták létre 1953-ban. Ma itt találkoznak a dél-koreai vezetők kim Dzsongunnal, ha tárgyalniuk kell, de saját határát egyik se lépi át közben. Itt található a közös biztonsági terület (Joint Security Area), mely a háborúban lerombolt, lakatlan Panmindzson falutól délre fekszik, itt írták alá a fegyverszünetet annak idején.

Vitte az adrenalin,a mikor rálőttek

Itt az ENSZ-nek is van megfigyelői szerepe, katonákkal és biztonsági kamerával mindkét oldalról. Így járta körbe a világot az észak-koreai DMZ-katona menekülése, aki rozzant autójával egyszerűen áthajtott az ellenőrző ponton. Kollégái természetesen utána eredtek, de az autó lerobbant – az egyik kommentelő szerint nem bírta el a világ legkeményebb acéltökét – és a disszidens rohanni kezdett. Lőttek rá többen is, találatot is kapott, de az adrenalin-löket olyan erős volt, hogy tovább tudott menekülni, míg nem a dél-koreai térfélen elájult. Nem sokkal később mentőhelikopter érkezett, hogy megmentse.

A katonák,a kik nem tudták feltartóztatni, mára valószínűleg mind koncentrációs táborban vannak vagy halottak. A KPA (észak-koreai hadsereg) két ponton is megszegte az egyezményt az akció során: a DMz területén tüzet nyitottak, és egyikük még magát a DML vonalat is átlépte. Vélhetően  családjuk is bűnhődik ezért, mert errefelé három generációt érintenek az ilyesfajta bűnök.

A család fizet a merészségért

A videót közel 25 millióan látták, nemrég egy másik észak-koreai disszidens elemezte a látottakat. Ő maga egyébként Kínán keresztül tudott meglépni.

Megerősítette a kommentelők feltételezését, hogy a DMZ-n keresztül menekülő katona családja már vagy nem él, vagy koncentrációs táborban sínylődik, ahogyan azoké a katonáké is, akik nem tudták őt feltartóztatni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló