Érdekes

Saját testőre akart végezni egy magyar miniszterrel

  • Szerző:nuus
  • 2021.11.17 | 09:18

Pozsgay Imre tevékenysége sokak szemét szúrta.

A keményvonalas kommunistából élete végére fideszessé vált Pozsgay Imre több emlékezetes húzással vetette észre magát. Az első ilyen volt, amikor a nyolcvanas évek végén egy szombat délutáni beszélgetős műsorban az akkori pártállam vezetői közül elsőként ismerte el, hogy az 56-os forradalom népfelkelés volt. Az akkor már a közbeszédben is evidenciaként kezelt kijelentés hatására

a kommunista államminiszter több halálos fenyegetést kapott

írja a Blikk. Egy alkalommal épp az egyik volt testőre akarta lelőni. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Facebook-bejegyzése szerint  elején Pozsgay Imrét egy névtelen levélíró fenyegette meg azzal, hogy március 15-én kivégzi. Ezen a napon az államminiszter Győrbe látogatott, a levélről tájékoztatták az út operatív biztosítását végző helyi III/III. osztály illetékeseit is.

Pár hónappal később a Pozsgay házánál biztosítási feladatokat ellátó, később szolgálatra való alkalmatlansága miatt leszerelt kormányőr a barátainak beszélt arról, hogy

önvédelmi fegyverével lelövi az akkori államminisztert.

Fegyvere nem volt, szavait azonban komolyan vették a hatóságok. Miután értesültek a fenyegetőzésről, az otthonát őrző belügyeseknek megparancsolták, ha megjelenik volt kollégájuk, „tanácsolják el” onnan. Podoski Gábor, Pozsgay testőre szerint akkoriban sokak nemtetszését kiváltotta az 56-os események új értelmezése, aminek hangot is adtak. Pozsgay „sokfelé tartott fórumokat, ahol nagyon körültekintőnek kellett lennünk. Egyszer a hátsó kijáraton mentünk ki, mert

veszélyes lett volna átvinni a felháborodott tömegen

– idézte fel az egykori testőr. Ők persze csak javaslatokat tehettek a védett személynek, hogy mikor hagyjon ki inkább egy rendezvényt, vagy vegyen rajta részt másképpen. “Az államminiszter úr nagyon együttműködő volt, sose tagadta meg, amit kértünk tőle” – tette hozzá Podoski.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.