Érdekes

Ne mikrózd meg a főtt tojást, mert még a végén szétrobban a szádban!

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.08 | 12:36

A problémát kutatók vizsgálták meg, miután történt egy különös baleset, aminek pereskedés lett a vége.

A témával kapcsolatos kutatás eredményét ismertette a témában eljárt két tudós, Anthony Nash és Lauren von Blohn. Az ok egy per volt, amit egy férfi indított egy étterem ellen. A férfi súlyos égési sérüléseket és halláskárosodást szenvedett, miután egy olyan, keményre főzött tojást fogyasztott el, vagy legalábbis szeretett volna elfogyasztani, amit mikrohullámú sütőben melegítettek fel. A tojás egyszerűen felrobbant a férfi szájában.

A kutatók arra jutottak, hogy a főtt tojások az esetek nagy részében felrobbannak már a mikrózás közben is, viszont van 30%, ami túléli a dolgot, és csak az után robban, miután kivették onnan. Viszont ilyenkor olyan nagy a detonáció, hogy a szét robbanó tojás héja akár komoly sérüléseket is okozhat. A férfi tojása is ilyen volt.

A mikrótól felrobbanó tojás okozhat ugyan sérülést, de halláskárosodást semmiképpen. A robbanás hangja éles, a láncfűrész  vagy a mennydörgés jut róla az ember eszébe, viszont se nem fülsértően hangos, de legfőképpen annyira rövid, hogy kizárt, hogy kárt tegyen a fülben.

Ha szeretnél otthoni kísérletet végrehajtani, azt mondjuk csak óvatosan. Meg is mutatjuk, hogy miért mondjuk ezt.

Huge Egg Explosion

Hard boiled egg explodes when poked after microwaved.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.