Üzlet

A tévének vége – az Adidas legalábbis így gondolja

  • Szerző:nuus
  • 2017.03.17 | 08:48

A tévé a múlt, a tévéreklám elavult. A sportszergyártó multi el is döntötte, hogy nem reklámoz többé a tévében, inkább mobilon éri el a fogyasztókat.

„Teljesen egyértelmű, hogy a fiatal fogyasztókat túlnyomórészt mobil eszközökön keresztül érjük el” – mondta az amerikai CNBC csatorna műsorában Kasper Rorsted, az Adidas vezérigazgatója. Ebből egyenesen következik, hogy a sportszergyártó felhagy a tévéreklámokkal, és digitális csatornákon próbálja elérni a fő célcsoportjának számító fiatalokat.

Rorsted tavaly vette át a cég vezetését, és igencsak nagyra törő tervei vannak: 2020-ig megnégyszerezné az e-kereskedelemből származó bevételt, vagyis a mostani egymilliárd euróról feltornázná négymilliárdra. Ő egyébként ezzel lett híres, korábban a vegyiárukat gyártó Henkel vezetőjeként már elért hasonló eredményt.

Az Adidas a múlt héten azt is bejelentette, hogy jelentős összegeket fordít a gyártási folyamat megújítására, például a már kipróbált 3D-s cipőnyomtatás fejlesztésére.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló