Vállalatok

Az Ikea 2020-ra teljesen leszámol az egyszer használatos műanyaggal

  • Szerző:nuus
  • 2018.06.08 | 15:15

Az Ikeának összesen 363 áruháza van és a változás természetesen mindegyiket érinti, minket is, vagyis a lépés globális.

Forrás: 123rf.com

Azt mindig is tudtuk az Ikeáról, hogy nyitott cég, amelyik szereti az előremutató és innovatív fejlesztéseket, így talán nem is annyira meglepő a mostani bejelentés, hogy 2020-tól se az áruházaikban, sem az éttermi részeben nem lesz egyszer használatos műanyag semmilyen formában sem. Nem lesz többé műanyag tányér, evőeszközök, csésze és pohár, fagyasztó táska meg zacskók sem. Mindent helyettesíteni fognak valami mással. Még nincs minden kitalálva, jelen pillanatban is a különféle fejlesztéseken dolgoznak, és mint a cég szóvivője elmondta, a beszállítóikkal közösen gondolkodnak olyan helyettesítő megoldásokon, amelyek mind a bolygó, mind az emberek számára megfelelőek. De az Ikea nemcsak ezzel a lépésével igyekszik a fenntartható fejlődés eszméjét támogatni, hanem új termékeivel is (pl.: napelem, vegetáriánus ételek), és így azt remélik, hogy a vásárlóik gondolkodásmódját is ebbe az irányba mozdítják el. De befektetőként is példamutatóak a svédek: szélerőművekbe és műanyag-újrahasznosító üzembe is fektettek pénzt.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló