Zene

Drake koncertje közben szenvedett balesetet Travis Scott

  • Szerző:nuus
  • 2017.02.03 | 08:35

Szerencsére nem esett semmi komolyabb baja, így viszont különösen vicces az esésről készült videó.

Drake nemrég indította a Boy Meets World turnéját, aminek keretein belül rögtön több koncertet is ad a londoni O2 arénában. A második napon viszont rögtön belefutottak egy balesetbe, amiből akár csúnya baj is lehetett volna. Drake az egyik vendégelőadó, a szintén rapper Travis Scott társaságában adta elő egyik dalát, ami közben átsétáltak egy kisebb színpadra. Ahol viszont volt egy nyitott akna, amiről viszont Travis Scott megfeledkezett, és egyenesen belesétált. A nyakát is kitörhette volna, de szerencsére semmi baja nem lett, így külön vicces, milyen hangot ad ki énekléssel egybekötött zuhanás közben.

Habár emberi sérülés nem történt, a díszlet egyik eleme azonban eltört, Drake pedig úgy ítélte meg, hogy hogy így a közönség már nem azt az élményt kapta volna, mint amit ő adni akart nekik (a lyukból egy földgömb emelkedett volna ki, ha Travis össze nem töri), így a kanadai rapper bejelentette, hogy visszatéríti a koncert árát. Mekkora úr!

(forrás: NME)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló