Zene

Rekordot döntött Beyoncé, csak egy magyar kapott több Grammy díjat

  • Szerző:nuus
  • 2021.03.15 | 12:48

Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó a Grammy történetében.

Miután eddig 28 győzelmet aratott, már csak egyetlen zenész előzi meg Beyoncé Knowles-t. Solti György 31-szer kapta meg az Amerikai Lemezakadémia díját – írja a Variety.

Beyoncé kapta novemberben a legtöbb, kilenc jelölést,

vasárnap pedig a legtöbb, négy kategóriában aratott győzelmet. Kettőt – köztük a Brown Skin Girl-ért a legjobb zenei videó díját – a gála előtti ceremónián, a másik kettőt az esti tévéközvetítés idején. A legjobb rapdal kategóriájában Megan Thee Stallionnal a Savage (Remix) című számmal győzött. A legjobb R&B felvétel díját a Black Parade-ért kapta. A 28 trófeával

a teljes mezőnyben a hatodikról a második helyre ugrott előre,

amelyen Beyoncé Quincy Jonesszal osztozik. Taylor Swift lett az első nő, aki az év albuma kategóriában háromszor is nyert, vasárnap este a Folklore-ért tüntették ki. Először 2010-ben aratott győzelmet második stúdiólemezével, a Fearless-szel, majd 2016-ban ötödik albumával, az 1989-cel. A Folklore az énekesnő nyolcadik lemeze.

Idén egyértelműen a női előadók domináltak.

A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish két egymást követő évben is megkapta az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat. Megan Thee Stallion három díjat is átvehetett, egyben ő lett a Grammy-történelem első női rappere, aki a legjobb rapdalért kapott elismerést. A gálát Trevor Noah humorista vezette élőben Los Angelesből, a nézők a világjárvány miatt maszkot viseltek, a kötelező távolságot megtartva kis kerek asztaloknál ültek.

A zeneszámokat felvételről mutatták be.

Swift 2016 óta először lépett fel a műsorban, a nézők láthatták Eilish, Cardi B, Bad Bunny, Miranda Lambert, Maren Morris és Harry Styles műsorát, aki a Watermelon Sugar című dallal a legjobb szóló popelőadás díját nyerte.

Nyitókép: Rocbeyonce – File:FWT11.jpg / https://www.facebook.com/shawntok, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=49895196


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló