Figyelem!

Elmúltál már 18 éves?

Zene

Szex, drogok és rock&roll, ez mind megvolt a Grease forgatásán

  • Szerző:nuus
  • 2018.04.23 | 11:21

Döbbentes, világszerte 300 millió dollárt termelt Travoltáék Pomádéja. Legendás zenés darab, űrsütivel és szerelmeskedéssel?

A hetvenes évek kiemelkedően sikeres produkciója mostanában ünnepli megjelenésének negyvenedik évfordulóját, melynek kapcsán a forgatás részvevői felszálltak a nosztalgia vonatára. A jubileumra ismét moziba kerülő Grease-ről mi csak annyit tudtunk eddig, ami a filmből kiderül: Elvis-módra belőtt sérók, bőrcuccok és fogós slágerek – de ennél jóval több is zajlott a háttérben.

A konyhára 300 millió dollárt hozó stábból a legmagasabbra a most 64 éves John Travolta jutott, aki ez után a musical után hamar szupersztári státuszra lépett. 23 évesen alakította a középiskolás Danny Zuko figuráját, aki korának stílusikonja lett. És hol volt még akkor a Ponyvaregény?

Partnernője, a vele ellentétes habitusú jókislányt, Sandy Olsont megformáló, 28 éves Olivia Newton-John volt. Minden színésznek teljesítenie kellett a szarkaláb-tesztet, hogy a rágógumit majszoló tiniket hitelesen alakíthassák.

Ha a közeli felvételeken kijöttek a ráncaik, akkor bukták is a szerepet. A Jant játszó Jamie Donnelly 30 éves volt és már kicsit őszült is – neki hajat kellett festenie a mozi kedvéért.

Ekkor még Travolta hátradőlhetett: szurokfekete rőzséjébe nem lehetett belekötni. Személyesen lobbizott azért, hogy Olivia kapja meg a szerepet:

Briliáns hangja volt – senki a világon nem lett volna tökéletesebb erre a posztra. Rgaszkodtam hozzá, hogy ő legyen Sandy.

Travolta beismerte: elállt a szava, mikor meglátta a film fináléjában a testhez álló nadrágban megjelenő, dögös csajjá átalakult filmbeli szerelmét:

Mintha Marilyn Monroe pattant volna épp le egy menő motorról! Bombasztikus lett!

 

Még magát az angol-ausztrál származású színésznőt is meglepte a zárójelenet:

Bementem a csapatommal a lakókocsiba átöltözni, majd egy teljesen más valaki lépett ki onnan. Az egész stáb álla leesett. Saját magamnak is új volt ez a külső: korábban átlagosnak tartottam magam.

Be cool, huh? Happy Birthday John Travolta!

A post shared by Grease (@gogrease) on

A film 1958-ban, a Rydell Gimnáziumban játszódik, ahol Danny vezeti a T-Birds nevű, olajozott hajú bandát. Sandy új diákként érkezik a kaliforniai suliba, és a sikkes Pink Ladies környékén köt ki. Felfedezi, hogy ide jár a pasi, akivel nyáron romantikázott a tengernél.

A múlt század legsikeresebb tengerentúli musicaljének nem csak nagy slágereket (többek közt a Summer Nights) köszönhetünk, de

A Grease az amerikai kultúra elválaszthatatlan része is lett. Mindenki, aki járt gimibe, az a magáénak érzi az ottani történéseket, érzéseket. És ehhez még hozzájönnek a remek dallamok is.

– véli a férfi főszereplő. A darabot ’71-ben vitték először színre, majd rajzfilmben gondolkodott a két alkotó, Jim Jacobs és Warren Casey, de az a változat végül sosem készült el. Majd Allan Carr producer megvette a megfilmesítés jogait, és a többi már történelem.

Congratulations to the #GreaseLive team on their 10 #Emmy nominations!

A post shared by Grease (@gogrease) on

Mondjad már, mondjad már

A Grease (magyarul: Pomádé)– a hajolajra, az olajos ételekre és a járművek olajozottságára is utal, egyben az ’50-es évek iránti tiszteletadás kifejeződése is.

A legjobb barát, Kenickie megformálója, az akkor 26 éves Jeff Conaway már nincs köztünk, 2011-ben vesztette életét. Newton-Johnnal azonnal összegabalyodtak, aztán annak nővérét, Ronát vette feleségül.

A filmet két hónapon keresztül a Los Angeles-i Venice High Schoolban forgatták, melynek az ablakait folyamatosan csukva kellett tartaniuk. Didi Conn, azaz Frenchy emlékszik vissza, miért:

Sertéstelep volt a szomszédban. Büdös és zajos volt, ráadásul dögmelegben dolgoztunk, majdnem elájultunk néha. De mindenki élvezte: sokat táncoltunk és új dolgokat próbáltunk ki.

A záróbuli ennek szellemében, elég görbére sikerült:

Nem emlékszem, mi is történt pontosan, ugyanis egyikünk egy olyan különleges brownie-t hozott, ami kiütött minket. Nevet nem mondanék, de az illető valamit tuti rakott bele – végignevettük ugyanis az estét.

Follow us on Snapchat (GoGrease) for more action from our #GreaseAgain watch party!

A post shared by Grease (@gogrease) on

Travolta alig négy nap szünetet tartott a Szombat Esti Láz forgatása után, amikor beleállt a Grease munkálataiba. A sármos pasi sok lány fejét elcsavarta.

Dinah Manoff, azaz a 19 éves Pink-lány, Marty sem volt ez alól kivétel:

Nem úsztad meg, hogy bele ne zuhanj mindabba, amit ő maga jelentett. Annyi tehetség és energia sugárzott a személyéből. Dadogni kezdtem a jelenlétében: gondolj bele, ahogyan megfordul és belenéz az arcodba – pontosan úgy, ahogyan a filmben először meglátod őt. Mindenki sóhajtozott miatta, egyszerűen leesett az állunk tőle.

A listavezetővé vált You’re The One That I Want című dalt egy nap alatt kellett felvenniük, mert addig volt a díszletül szolgáló vurstli a városban. A Greased Lightnin’ című dalt pedig Conaway karaktere kapta volna, de Travolta kikönyörögte magának. A Hopelessly Devoted To You című szerzemény is messzire jutott: még egy Oscar-jelölést is bezsebelt.

Grease 2 címmel egy folytatás is napvilágot látott ’82-ben, Michelle Pfeifferrel a főszerepben, ami eléggé elhasalt – így a további két, tervezett rész is a fiókban maradt. Viszont az eredeti darabnak közel 123 ezer színpadi verziója született eddig, ami nem semmi azért, említi meg a Daily Record.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló