Zene

A Prodigy egyébként Debrecenben is egy jó zenekar

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.22 | 12:28

Idén is volt Prodigy koncertünk, de nem (csak) ezért jó Debrecenben.

Prodigy szintű zenekart nemcsak azért nehéz elhozni hozzánk, mert a gázsijuk durva, mert az egyébként elég durva. De a szokásos fintorgással ellentétben ők tőlünk nyugatra is simán headlinerek, a fő műsorszám, akik viszik a showt. És pont ilyen igényeik is vannak, plusz csak akkor mozdulnak meg, ha biztosak a sikerben.

A Prodigyval nagyorú lett a Campus Fesztivál is, ami már tavaly sem volt rossz egyébként, de ilyen szintű sztárzenekar még nem mutattak soha. Persze eddig is alig volt por, és a fesztivál is a Szigettel versengő helyszínen van, tulajdonképpen a városban, idén már egy teljes futballstadionnal a területén, víztoronnyal, százéves fákkal, jó koncert helyszínekkel. Bár idén egymásra szól pár helyszín, de ettől csak inkább egy nagyobb fesztiválon éreztük magunkat, és még a feltámadó széllel induló vihar is elkerülte végül a debreceni Nagyerdőt.

 

Persze a pénteki napon már a Prodigy előtt is volt élet, idősebbek is elkezdheti krovatunkban Rúzsa Magdi adott jó kis koncertet harminpluszos közönségnek, amit 360 fokban mi is felvettünk, körbenézhetsz.

De persze tömegek a Prodigy koncertje előtt kezdtek özönleni a fesztiválra, bár például a Brains jól vezette fel a másik Nagyszínpad fő fellépőjét.

A Prodigy aztán azt hozta, amit mindig. Hálás bulizó tömegek előtt élő felállásban tolták el a régi slágereket, és az új számokat. Még csak unalmas sem volt. Az első sorokból így működött.

 

Sőt, Keith Flint még szelfizni is lement a színpadról a rajongókkal.

 

De az igazán szép az volt, hogy a Prodigy koncert vége csak a kezdete volt a bulinak, Kelet-Magyarországon is nagyon szeretnek bulizni, így hajnalig mentek a partyk és koncertek a Víztoronytól a stadionig, minden helyszínen. A Campust komolyan kell venni, ha bulizni indulsz.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló