Zene

Klímaválság, önismeret, élet-halál kérdés – a Nunki Bay Starship a legmélyebb témákba kalauzol

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.16 | 14:20

Csupán 22 perc, de felér egy komplett filozófia órával.

Fotó: Sinco

A Nunki Bay Starship négyfős legénysége külön-külön is elképesztő széles zenei skálán mozognak, számtalan más formációban találkozhatunk velük a Ricsárdgírtől a The Biebersen át egészen Bródy János zenekaráig. Nem csoda tehát, hogy a rengeteg csapásirány közt egy kis rendet kellett tenniük, hiszen a jelenlegi zenekar alapítótagjai (Tóth Dóri, Várnai Szilvia, Huszár Ákos) az első közös lemezükhöz képest egy letisztultabb hangzásra vágytak. Úgy fogalmaznak, hogy nem akarták azt érezni, hogy az összes zenei tudásukat és inspirációjukat egyszerre akarják beleszuszakolni minden dalukba. Ezért szabtak maguknak korlátokat, hogy kicsit rendet csináljanak a káoszból. Ehhez pedig elengedhetetlen volt egy friss fül, amit a banda új basszusgitárosa, Belegrai Gabi hozott meg a zenekar életébe, és aki hamar észrevette, ha zeneileg az űrbe kezdtek szállni.

Az eredmény tehát egy sokkal inkább kiforrott, neosoul, pszichedelikus rock és r&b elemeket is magába tömörítő anyag, amit a zenekar egyszerűen audiovizuális féregjáratként definiál.

Fotó: Sinco

A közös zenei nyelven túl a szövegekben olyan témák jelennek meg, amivel a frontember, Dóri már évek óta küzd, a From A Proper Distance tehát egyfajta terápiás lemez is. Egyszerre elrugaszkodott, mégis valahol globális topikokat járnak körbe, amik jó eséllyel mindannyiunk agyában felvillantak már, például: mi történik a halál után; milyen érzés az, amikor mindenki a saját valóságát próbálja lenyomni a torkunkon; illetve felszínre kerülő elnyomott, szőnyeg alá söpört traumatikus helyzeteket, amik időről időre, a legváratlanabb helyzetekben törnek elő.

A From A Proper Distance − ami egyszerre utal az elmúlt covidos időszak fizikai távolságtartására, valamint a belső, láthatatlan küzdelmeink megoldására − címét egyébként Dóri egyik saját rajza ihlette, ami egyben a lemez borítója is lett.

„Rengeteg olyan figura, motívum megjelenik rajta, ami a lemezen lévő dalokban is szerepel. Hosszú évek óta nem rajzoltam aktívan, a tavalyi évben kezdtem el újra elő-előveszegetni ezt a skillt, de ez volt az első igazán komoly dolog, ami elkészült. Ez is egyfajta belső újjászületés valahol, ami az egész tavalyi évet jellemezte, személyes és zenekari fronton egyaránt” − meséli az alkotásról.

A boncolgatott témák közt egyébként megjelenik a környezettudatosság − a lemezhez készült fotósorozaton újrahasznosított kellékeket viseltek a Nunki tagjai. Erről így mesélt Dóri:

„Mi ezt a kérdéskört abba az irányba próbáljuk bontogatni, hogy akár a mindennapi életben is kreatívabb gondolkodásra ösztönözzük a közönségünket. Persze nem azt mondjuk, hogy vegyél fel 46 és fél fokban a nyár közepén egy szemeteszsákból készült estélyit (mint én), de gondold végig, hogy a tárgyaidnak, a vásárolt dolgaidnak mi lesz az útja, mielőtt és miután hozzád kerülnek. Keresd a lehetőségeket, hogy hogy maradhatnak benne a körforgásban a holmijaid, így te is fejleszted a kreativitásodat, és talán a világunk is megmarad.”

A From A Proper Distance egy zeneileg koherens, mégis szerteágazó, izgalmas anyag, ami a komoly témákat feloldozza azzal, hogy minden probléma sokkal kisebbnek tűnik, ha kellő távolságból tekintünk rájuk, és rávilágít arra, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel a gondolatokkal. A csapat pályafutásának eddigi legérettebb anyagával jelentkezik, amit élőben is bemutatnak, október 28-án a Fonóban.

Fotók: Sinco


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Lehetsz csinos pénz nélkül is!
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.