Zene
George Michaelnek furcsa ízlése volt: szerette a Joy Divisiont
Egy igazán érdekes kordokumentum került elő. Az 1984-es tévéműsorban az akkor éppen felfutóban lévő George Michael meglepő bejelentést tett.
A 8 nap egy hét című műsorban mindig egy-egy heti aktualitást beszélt meg a műsorvezető a meghívott vendégeivel. Az 1984. május 25-én rögzített adásban Tony Blackburn rádiós DJ mellett vendég volt két akkori feltörekvő zenekar frontembere is: Morrissey a Smiths-ből és George Michael a Wham-ből.
Miután méltatták az Everything But the Girl Eden című bemutatkozó nagylemezét, valamint az azóta érhető módon elfelejtett Breakin’ című filmet, rátértek az An Ideal for Living: A History of Joy Division című könyvre.
Az ember azt gondolná, hogy a témához George Michael hozzászólni se tudott, olyan távol esett egymástól a Wham napfényes, habkönnyű popja és a Joy Division éjsötét darkja. Ám az énekes rácáfolt az előzetes véleményre. Méltatta a zenekart, különösképpen a Closer című albumot, amit kedvencének titulált, magát pedig a Joy Division rajongójának. Ondolált haj ide, melírozás oda, zenei ízlés tekintetében George Michael-t már akkoriban sem lehetett kikezdeni.
És hogy miről is beszélünk? Hát az 1976-ban alakult angol posztpunk zenekarról, a Joy Divisionról, illetve az arról íródott könyvről. Akinek esetleg kimaradt ez a zenekar, most pótolhatja:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.