Bulvár

Rengetegen támadják, mert neki kell pelenkáznia is szerelmét!

  • Szerző:nuus
  • 2021.12.03 | 07:18

Maria és Catalin szerelme nem hétköznapi: a fiatal lány makkegészséges, míg a fiú az izomsorvadás egy súlyos esetével küzd, ami teljesen mozgásképtelenné tette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Catalin Peter (@imcatalinpeter) által megosztott bejegyzés

A pár 2019 szeptemberében az interneten ismerkedett meg: Mariának nagyon imponált az, ahogyan Catalin a világnézetéről, azon belül is a betegségéről beszélt. Először csak ezzel kapcsolatban váltottak néhány szót, majd egyre mélyebb beszélgetés alakult ki közöttük. A barátság aztán hamar kölcsönös szerelemmé nőtte ki magát, és ők ketten olyan közel kerültek egymáshoz, hogy egyértelmű volt: együtt képzelik el további életüket.

A környezetüket sokkolta a tény, hogy egy párt alkotnak. kezdetben Maria családja sem fogadta el a helyzetet, vadidegenek pedig rendszeresen aranyásónak nevezik a fiatal lányt, illetve perverznek vagy ostobának is szokták nevezni, aki az egész életét tönkreteszi „egy nyomorék” miatt. Voltak, akik egyenesen azt kommentelték, hogy milyen közöttük a szex azok után, hogy neki kell vécére vinnie Catalint, és ha beteg, pelenkáznia is – utóbbi azért ritkábban fordul elő.

Maria élete az egyetem mellett Catalin gondozásával telik, de állítják: kapcsolatuk ennél jóval többről szól, és jövő nyáron szeretnének is összeházasodni.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Üzlet
Employer branding pénzügyi szemmel
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 08.