Hogyan viszonyuljunk a nárcisztikus személyiséghez? – Megváltozhat vagy engedjük el?

A nárcisztikus személyiséget az arrogancia, a nagyképűség, az empátia hiánya, a kizsákmányolás, az agresszió, valamint a megerősítés és a csodálat állandó igénye jellemezi. Azonban az ilyen embernek van egy csábítóbb oldala is. Ennek köszönhető, hogy vonzónak találjuk őket eleinte.

 „Elbűvölőek, vidámak, energikusak, aztán idővel a negatív tulajdonságok egyre jobban előjönnek belőlük”

– jegyezte meg Amy Brunell, az Ohio Állami Egyetem pszichológiaprofesszora, a nárcizmus kutatója.

Brunell tudományos cikket készített arról, hogyan lehet megérteni a nárcisztikus személyiséget és megbirkózni azzal, ha valaki együtt él egy ilyen emberrel.

A nárcisztikus személyiség három típusa

A nárcisztikusok önközpontúak – úgy érzik, nekik minden jogukban áll, s nagyon gyakran azt gondolják, hogy a világnak körülöttük kellene forognia. De nem mindegyiküknél jelenik mindez meg egyformán.

Három fajtájuk van alapvetően: az ágens nárcisztikus, a közösségi nárcisztikus és a sebezhető nárcisztikus.

A három közül az ágens nárcizmus a leginkább felismerhető – és mérgező. Az ágens nárcisztikusok fennkölt nézeteket vallanak önmagukról, kompetenciájukat és intelligenciájukat sokkal nagyobbnak látják, mint másokét – hívta fel a figyelmet Brunell.

Olvasd el ezt is: 10 tipp nárcisztikus ember kezeléséhez

Azért pedig, hogy ezt az énképet megőrizzék, becsmérelik mások – barátaik, kollégáik és családtagjaik – tehetségét és temperamentumát.

Inkább a státuszba és a csodálatba fektetnek, mint az intimitásba. Fáradhatatlanul népszerűsítik saját magukat, grandiózus fantáziákat táplálnak kilátásaikról és projektjeikről, s gyakran rivalizálnak olyan emberekkel – különösen a munkatársakkal –, akik veszélyeztetik elsőbbségérzetüket.

Miközben ők magukat nagyszerűnek és proszociálisnak mondják, mások valójában agresszívnek ítélik meg őket.

A közösségi nárcisztikus személyiség azzal keresi a csodálatot, hogy rendkívül – gyakran túlzottan – gondoskodó és segítőkész, néha segítséget nyújt akkor is, ha arra nincs szükség, vagy nem kérik.

Ez a fajta más irányultság összeegyeztethetetlennek tűnik a nárcizmus önmagát előtérbe helyező impulzusaival – a viselkedés azonban nem a valódi altruizmus helyéről származik, hanem a szeretet és a csodálat iránti igényből – mondta Amy Brunell.

A közösségi nárcisztikusok önfejlesztők, akik azt hiszik, hogy senki sem olyan segítőkész, mint ők.

A sebezhető nárcisztikus személyiség a legsérülékenyebb típus. Neki nincs olyan elsöprő önbecsülése, ami az ágnes vagy közösségi nárcisztikusnak – ezért túlkompenzálja az alacsony önbecsülés mélyen gyökerező érzését. Gyakran lehet szociálisan gátolt, védekező, szorongó és depressziós – a fájdalmas érzések ellen egoizmussal, arroganciával, védekező képességgel és önközpontúsággal igyekszik küzdeni.

„A sebezhető nárcisztikus személyiségek rosszul érzik magukat. Krónikusan dühösek, amiért nem azt kapják, amit megérdemelnek, ezért inkább ellenségesebben viselkednek”

– mondta a szakember, hogy ezen emberek esetében nehéz is megmondani, hogy nárcisztikusak, bár az énközpontúság itt is figyelemfelhívó.

Mitől alakul ki nárcisztikus személyiség?

A nárcizmus gyökerei ugyanolyan változatosak, mint a típusai. Van néhány bizonyíték arra, hogy a nárcizmus genetikai eredetű, de nem sok. Általánosságban elmondható, hogy a nárcizmus területén a legtöbb kutató a természet helyett inkább a nevelés szerepe felé hajlik.

A túl sok szülői dicséret arra késztetheti a gyermeket, hogy egy felfújt „különleges” önérzetet alakítson ki magában, amelyet csak mások folyamatos csodálatával lehet fenntartani. Ugyanez a szülői vonás közösségi nárcizmust is kiválthat, amikor a folyamatosan magasztalt gyermekek felnőtté válva azt hiszik, egyedülálló módon alkalmasak a világ szolgálatára és megmentésére.

A sebezhető nárcisztikus személyiséget ugyanakkor épp azzal „alakítják ki” a szülők, hogy figyelmen kívül hagyják vagy lealacsonyítják a gyermeket. Ezért másutt keres „érzelmi táplálékot”.

Az ilyen gyermeket gyakran keményen kritizálják, ő pedig a haragot és dühöt kezd kialakítani magában, amiért nem kezelik úgy, ahogyan szeretné.

Megváltozhat a nárcisztikus személyiség?

A nárcizmus általában nem hasonlít más érzelmi vagy pszichológiai állapotokhoz. Nem ugyanaz a helyzet, mint hogy például egy fóbiás retteg a pókoktól – ő nem vágyik arra, hogy rettegjen, s egy depressziós sem arra, hogy hangulatzavartól szenvedjen. A nárcisztikus azonban más, aki egyedinek érzi magűt és gyakran nem akar megváltozni, akkor sem, ha érzi, hogy a személyisége ellene dolgozik.

Számos kutatás támasztja alá, hogy a nárcisztikus személyiség tudja, hogy mások idegesítőnek tartják, azonban nem használja ezen tudatosságot és nem változtat. Ugyanis továbbra is azt hiszi, hogy ez a másik ember hibája – azt gondolja, a másik féltékeny és nem látja, hogy ő milyen nagyszerű.

Mégis, mások nárcisztikus vonásait általában helytelenítik, ami bizonyíték arra, hogy nem képesek felismerni a saját viselkedésük árnyoldalait.

Egyes kutatások szerint lehet javítani a nárcisztikus személyiségen. Egy 2014-es tanulmány azt mutatta, hogy amikor az ágens nárcizmust tanúsító embereket arra kérték, hogy tegyenek és támogassanak olyan közösségi kijelentéseket, mint például „Gondoskodó ember vagyok”, arról számoltak be, hogy később kevésbé viselkedtek nárcisztikusan a valós helyzetekben – noha a hatás átmeneti volt.

Ugyanez a tanulmány hasonló javulást mutatott, amikor a nárcisztikusokat arra kérték, hogy emlékezzenek vissza arra az időszakra, amikor aggodalmat, szeretetet és elfogadást mutattak egy másik személy iránt.

„A lényeg, hogy rávegyük őket arra, hogy többet beszéljenek és gondoskodjanak a „mi”-ben és nem az „én”-ben” – mondta Brunell.

Nárcisztikus személyiség a kapcsolatban

Amikor egy nárcisztikus személyiségű szülővel vagy partnerrel van dolgunk, segíthet, ha közvetlenül elmondjuk neki, mit szeretnénk, hogyan változzon. Kiemelve, hogy ezt azért tesszük, mert fontos a számunkra.

Szülő esetén nehezebb lehet a helyzet, hiszen az anya vagy apa megtagadhat a gyermektől valami fontosat, ha konfrontálódik. A gyermek azonban mondhatja azt: „Anya, komolyan érdekel a kapcsolatunk és az, hogy boldoggá tegyelek”, majd próbálja meg érvényesíteni, amit szeretne.

Egy párkapcsolatban segíthet a nárcisztikussal együtt élni, ha világos határokat állítunk fel: mi az, ami  elviselhető és mi nem tolerálható a viselkedése szempontjából.

Ugyanakkor, ezek a beszélgetések nem mindig végződhetnek jól. A nárcisztikusok általában nagyon reaktívak, hajlamosak az áldozatot játszani, ezért nem feltétlenül kezelik jól a kritikai visszajelzéseket – jegyezte mge Brunell.

Azonban ha azt éreztetjük, hogy törődünk vele, talán lehet mérsékelni a „rá mért ütést”.

Ha a főnökünk nárcisztikus személyiség, ugyanúgy nehezebb a helyzet, mint a szülő-gyermek kapcsolatnál, hiszen az illető képes megtagadni tőlünk valami lényeges dolgot – akár a munkánkat is elveheti. A vele való beszélgetésnél arra kell ügyelni, mik a céljaink – mit próbálunk kihozni egy találkozóból –, és ne hagyjuk, hogy megzavarjon a viselkedése.

Legyünk tisztában azzal, mit várunk tőle, mit szeretnénk és maradjunk reálisak, mi az, amit megkaphatunk és mit nem.

Mikor hagyjuk ott inkább?

Sok esetben a legegészségesebb módja egy nárcisztikussal való kapcsolatnak, ha lezárjuk azt. Hogy meddig lehet továbbvinni, az függ attól, mennyi energiát hajlandó még beletenni a nárcizmussal nem küzdő fél.

Azonban, ja mindent kipróbáltunk, amit csak lehet, mégsem teljesülnek az igényeink a kapcsolatban, illetve úgy érezzük, a nárcisztikus fél krónikus mértékben nem vesz észre minket és igényeinket,  esetleg már terápiát, együttműködést is kipróbáltunk, de semmi nem segít, ideje véget vetni a kapcsolatnak.

Egy barátság esetében a tét nem ennyire nagy, ám ugyanezek az irányelvek érvényesek – mondta a pszichológiaprofesszor.

Olvasd el ezt is: A nárcisztikus fiatalokat rokonszenvesebbnek és népszerűbbnek tartják a kortársaik

(Via)