Autó
Igazi magyar találékonysággal szedtek ki a medencéből egy beleesett autót
A feladathoz nem lett volna elég egy sima csőrlős autómentő.
Egy autós a saját kerti medencéjébe hajtott bele miközben a kocsija tetőre borult. A nem mindennapi balesetről a mentést végző nagykovácsi autómentők számoltak be. Az autómentő bejegyzése szerint
már az autómentő jármű sem tudott egyszerűen betolatni
az udvarra, a szűk utca miatt, ráadásul a medence is 15 méterre volt a kaputól. Végül speciális, konténerszállító felépítményű, ezért rövid tengelytávú teherautó emelte ki a Honda Jazzt, úgy, hogy közben a medencére is vigyáznia kellett. Az autó utasai szerencsére még idejében ki tudtak szállni az utastérből.
“Meg foglak találni, bárki vagy” – az elgázolt autómentős özvegye nem bocsát meg
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.