Autó

Hétfőtől sokkal rosszabb lesz parkolni Budapesten

  • Szerző:nuus
  • 2022.09.03 | 17:22

Égbe emelik a parkolás árát, de legalább még több helyen kell fizetni érte Budapesten.

Budapesten hétfőtől jóval drágább lesz a parkolás az eddiginél. A főváros beljebb eső részén konkrétan hatszáz forintot kell majd fizetni egyetlen óráért, ráadásul reggel 8-tól egészen este tízig.

A Fővárosi Közgyűlés június 29-én döntött

arról, hogy a 27 féle parkolási zóna helyett négy zónatípusból álló, egységes parkolási rendszert vezetnek be, és akkor már megemelik a parkolási díjakat is. Az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között.

Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet egyszerre

az órába dobni, a D-zónában ez nincs korlátozva. Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.

Hatalmas területen szűnik meg az ingyenes parkolás Budapesten

(MTI)


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló