Autó

A Tesla kamion Elon Musk szerint egy igazi szörnyeteg lesz

  • Szerző:nuus
  • 2017.11.17 | 12:22

Elon Musk szerint a kamion képes lesz 800 kilométert megtenni egy töltéssel, és minden szempontból jobb lesz, mint a hagyományos üzemanyagokkal működő járművek. A gyártás 2019-ben kezdődik, addig a vásárlók 20.000 dollárt előfizethetnek, hogy övék legyen az egyik első Tesla kamion.

tesla.com

A természetnek nagyon jót tenne az elektromos kamion, ugyanis ezek a járművek termelik a légkörbe kerülő kipufogógáz negyedét, ez pedig nyilván nagyon rossz hatással van a környezetre, különösen a klímaváltozást okozó folyamatokra. A Tesla nemrég elkezdett napelemeket is fejleszteni. Elon Musk célja, hogy az egész világon napelem állomásokat építsen, amik félóra alatt képesek annyira feltölteni egy kamiont, hogy az meg tudjon tenni 650 kilométert. És nem csak kamionokról van szó, például a kukásautókat is hasznos lenne elektromossá tenni. Ezeknél a járműveknél még az akkumulátoron is lehetne spórolni, ugyanis nem kell több száz kilométert megtenniük.

A kamiont csak két év múlva kezdik gyártani, tehát még sokat kell várni az újításra. Azt azért lehet sejteni, hogy lesz valami a dologból, mert ha Elon Musk valamit a fejébe vesz, az előbb-utóbb összejön. Elég sok példa van erre, ilyen például a Los Angeles alatti alagútrendszere. A nagy kérdés csak annyi, hogy mikor fogja meghódítani az egész világot napelemes töltőállomásokkal. A svédek még előrébb tartanak, ők már úton tesztelik az önvezető elektromos kamiont, de nem rendszerben gondolkodnak, napelemes töltők hálózatát és a logisztikát nem tervezik, pont ebben olyan jó Elon Musk.

Nyitókép: tesla.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.