Belföld
Orbán Viktor rendkívül népszerű a “normális emberek” között Szlovákiában
Orbán Viktor Robert Fico szlovák kormányfővel tárgyalt Budapesten.
A Magyarország és Szlovákia közötti kapcsolatok sohasem voltak olyan jók, mint most, mert a két ország úgy kapcsolódik össze az Európai Unión belül, hogy egymást erősíti a fizikai, a gazdasági és az energiabiztonság tekintetében is, ezért megkezdik egy újabb kétoldalú együttműködési csomag előkészítését
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Robert Fico szlovák kormányfővel.
Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a hivatalába nemrég visszatért Robert Ficót köszöntve azt mondta, hogy “évek óta vártunk erre a találkozóra”.
Először 2012 áprilisában, most pedig már 33. alkalommal tartottak kétoldalú találkozót, ami talán Európa-rekord
– jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a folyamatosság, a biztonság és a stabilitás a legfontosabb politikai érték, ezért egy ilyen hosszútávú kapcsolat nagy érték, mindkét nép javát szolgálja. A két nép történelmét nem lehet egymástól elválasztani, és a mélyben van egy nagyon erős civilizációs kapocs, a latin kereszténység világa – mutatott rá.
Hozzátette, hogy Magyarország és Szlovákia érdekei “legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak”, mindkét ország számára fontos a szuverenitás.
Magyarország részéről – és úgy érzem, hogy itt van azonosság – nem örülünk a brüsszeli szuperállami kezdeményezéseknek, egyáltalán nem örülünk az illegális migrációt legitimálni akaró törekvéseknek, meg akarjuk védeni a határainkat, és mi akarjuk megmondani, kiket engedünk be az országunkba
– tette hozzá.
A magyar miniszterelnök köszönetet mondott Robert Ficónak,
amiért a szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni Magyarország déli határait, és jelezte: cserébe Magyarország örömmel járul hozzá ahhoz, hogy 2024 elejétől közreműködjön a légtérrendészeti feladatok ellátásában a szlovák légtérben.
Robert Fico a sajtótájékoztatón azt mondta, már régóta megbeszélték Orbán Viktorral, hogy a kapcsolatuk a két ország tengelyén kell, hogy haladjon. Ez így is zajlik, és így is fog maradni – írja a 24.hu.
Kedves Viktor, Szlovákiában rendkívül népszerű vagy a normális emberek között, mert az országod nemzeti érdekeiért harcolsz, nyíltan beszélsz a nemzetközi szervezetek hibáiról, és keményen kiállsz az országod szuverenitása mellett
– udvarolt magyar kollégájának.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.