Belföld
Komoly pofont kapnak magyar szülők: horror-árakon mehetnek a gyerek táborozni
A 15 százalékos áremelés ellenére nem lankad a táborozási kedv.
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják – írja a Portfólió.

Az utolsó nagy rohamra készülhetnek szülők és gyermekeik, a táboroztatókról nem is beszélve, ugyanis két hét múlva megkezdődik a nyári szünet.
Még ilyenkor is nagyon jelentős a táborfoglalások száma, ugyanis sokan az utolsó pillanatokban eszmélnek, hogy egy-egy hétre még kellene élménydús felügyeletet intézni a csemetéknek, azaz tábort foglalni. A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van. Érdemes mielőbb foglalni, hogy nehogy kicsússzanak a szülők az időből.
– mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője.
A tavalyi évi rekordszámot éppen meghaladva, 2023-ban 230 ezren üdülnek gyermektáborokban. A minőségi táborok kínálata országos lefedettségű, ami a családoknak nyújt könnyebbséget, ugyanis a környékükön vagy a szomszédos vármegyében biztosan tudnak megfelelő vakációs lehetőséget találni csemetéjüknek, nem kell túl sokat utazni.
A legtöbb gyermek Pest, Veszprém és Somogy vármegyében táborozik, míg a napközis táborok fővárosa is Budapest, valamint a vármegyeszékhelyek.
Mind a napközis, mind az ottalvós táborok esetében 15 százalékos áremelés történt. Ennek oka a táboroztatók költségeinek növekedése, mint a bérleti díjak, a múzeumi, strand és állatkerti belépők költségeinek emelése, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása volt.
Ennek hatására egy napközis tábor átlagára idén 45 ezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan 70 ezer forintot kell fizetnie a családoknak.
Az árak tekintetében elmondható, hogy a 2018-as évhez viszonyítva nagyságrendileg másfélszeresére nőtt mindkét tábortípus díja, ezzel együtt is folyamatos a jelentkezések növekedése.
Forrás: Portfolió
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.