Belföld

A magyar népesség egy jelentős része szingli

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.08.12 | 06:28

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

A szociológus közölte: két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még.

Mindezek alapján elmondható, hogy a 2011-es népszámlálás időpontjában 201 ezer (12 százalék) 20 és 39 év közötti szingli élt az országban, ami 62 ezer fővel több, mint a 2001-es népszámlálás idejében.Hozzátette, a szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk idősebb (49 éves korig vizsgálta a népességet).

A vizsgálat szerint a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi.
Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számit, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, mint Szegeden és Pécsen

– hangsúlyozta.

Egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával. A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr

– fűzte hozzá Rövid Irén.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló