Belföld
Eltévedt a fideszes társaság, régi utat avattak fel az új helyett
Arról hallgattak, hogy uniós támogatást is felszippantottak az avatás előtti felújításra.
Kecskemét és Helvécia között frissen felújított, de máris repedezett utat adtak át egy netes kép tanúsága szerint. Egy önkormányzati lapban megjelent fotó azt örökítette meg, amint hét fideszes verődik össze, hogy átadjon egy aszfaltutat, ami összeköti Kecskemétet Helvéciával. Az olvasók
gyorsan észrevették a fotón lévő úttest repedéseit
– írja a kecsup.hu.
Kiderült: a képen látható útszakasz, valójában régi, az már korábban is ott volt. Ha a fideszesek 50 méterrel arrébb álltak volna, akkor valóban az új szakaszt adták volna át és szentelték volna fel. A dolog persze a híveiken kívül amúgy sem érdekel senkit, azok pedig már megszokták, hogy
általában nem a valóság jön velük szembe a propaganda lapjaikból.
Az avatáson ott volt többek között Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, Szeberényi Gyula Tamás parlamenti képviselő, Balogh Károly Helvécia polgármestere (aki Szeberényinek kampányolt), és Papp Zsolt György, a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár tartotta – írja a 168 óra.
Az Európai Unió 300 millió forinttal támogatta a beruházást,
amiről a fideszesek által szerkesztett önkormányzati sajtó valahogy nem számolt be.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.