Budapest

Ekkor adják vissza a Lánchidat a forgalomnak

  • Szerző:nuus
  • 2022.11.10 | 10:18

A Lánchíd először az autók számára lesz járható.

Szerdán aszfaltozták le a Lánchíd útfelületét, szombaton pedig a híd próbaterhelése következik, 24 darab húsztonnás teherautóval – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A kivitelezők egyetlen nap alatt terítették le

a 2400 négyzetméternyi területű útpályára a legfelső, „kopóréteget” biztosító hengerelt aszfaltot. Ezután a széleket borító öntött aszfaltcsíkok és a szegélyek bevonatrendszerének kialakítása, az útburkolati jelek felfestése következik. A Lánchíd teljes, 18 hónapos lezárása december közepéig tart, akkor kapja vissza a forgalom. A járdák és az aluljárók átadása csak jövőre esedékes.

A következő hetekben elkezdik a Clark Ádám tér helyreállítását,

és az eredeti, nagy körforgalom visszaépítését. Szombaton, november 12-én lesz az átkelő próbaterhelése, amelyben 24 darab 20 tonnás teherautó vesz részt. A próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt.

A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezés

többek között a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.

Budapest hamarosan visszakapja a Lánchidat, de az autósok nem biztos, hogy örülhetnek


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.