Budapest

Hiánypótló buszjárat indul Budapesten

  • Szerző:nuus
  • 2022.11.17 | 18:18

Új buszjárat jár 107-es jelzéssel november 19-étől, szombattól a BudaPart és a Keleti pályaudvar között, közvetlen eljutást biztosítva a XI. kerületi, fokozatosan kiépülő városnegyedből a belváros irányába.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki tájékoztatása szerint Újbudán, a Kopaszi-gátnál épülő városnegyed közösségi közlekedéssel mostanáig a Dél-Pest felől a Kelenföld vasútállomásig közlekedő, nagy kapacitású és sűrűn induló 1-es villamossal, a BudaPart érintésével közlekedő és az Újbuda kerületközponti elérését biztosító 154-es busszal, valamint a Nagytétény és Újpalota felé közlekedő 133E buszjárattal lehetett megközelíteni.

Azt írták: a városnegyed kiszolgálását tovább javítja a társadalmi egyeztetésre bocsátott új buszjárat indítása, amely a BudaPart és a Keleti pályaudvar között, a Duna-parton, illetve a Budafoki úton az Erzsébet hídon át, a társadalmi egyeztetésben szereplő javaslathoz képest sokkal bővebb üzemidővel közlekedik majd.

A járat elindításával a BKK célja, hogy a térségben minél több, ma autóval közlekedő lakót, dolgozót csábítson a közösségi közlekedésre.

Az új 107-es járat mindennap reggeltől estig közlekedik, hétköznap csúcsidőben, 10-15 óra között csuklós autóbuszokkal, csúcsidőn kívül 20 percenként, hétvégén 15 percenként.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló