Budapest

Ez volt a legnépszerűbb ideiglenes híd Budapesten

  • Szerző:nuus
  • 2020.11.30 | 15:48

Az elpusztult Erzsébet híd helyett épült ideiglenes Petőfi pontonhidat, amely a Petőfi és a Döbrentei teret kötötte össze, a tréfás kedvű fővárosiak „Böske” névre keresztelték. Az öt hónap alatt megépült híd majd négy évig volt használatban, és 1949-ben a Lánchíd felújítása miatt bontották el.

1945 januárjában a német hadsereg, a háború biztos elvesztésének tudatában, Budapestről kivonulva négy nap alatt felrobbantotta a Petőfi, a Szabadság, az Erzsébet, a Lánc- és a Margit hidakat. Februárban világossá vált, hogy rövid időn belül egyik sem javítható, így más, azonnali megoldásra lesz szükség a Pest és Buda közti kapcsolat helyreállítására. Ideiglenesen a Margit, a Szabadság és az Erzsébet hidak maradványaira épült alkotmányokon zajlott a forgalom, lépésben. Az újjáépítéshez azonban szükséges volt tehermentesíteni a hidakat, ezért tavasszal a megmaradt építményroncsok felhasználásával megépültek az első szükséghidak.

Épül a „Böske” híd 1945 októberében (MTI Foto: Rózsa László)

A felrobbantott Erzsébet híd maradványaitól északra megépült hajóhíd a romházakból és roncsokból kitermelt vasszerkezettel megerősített első közúti pontonhíd volt, amelynek a parthoz kapcsolódó, 30 méteres hídszakasza a vízállásnak megfelelően mozgott. Kisebb gépjárműveknek is lehetővé vált az áthaladás, de buszforgalmat sohasem irányítottak rá. A hidat 1945. november 18-án nyitották meg a forgalom előtt, és az átkelésért hálás közönség csak Böske néven emlegette.

1946. augusztus 13. Épül a Belvárost és a Tabánt összekötő ideiglenes pontonhíd az Erzsébet híd romjai mellett (MTI Foto)

A Böske igencsak közkedvelt volt, Budapest legforgalmasabb ideiglenes hídja lévén naponta kétszázezer fő kelt át rajta. Névadása nyomán a Margit híd maradványai mellett elkészült híd egyszerűen csak Manciként vált híressé. Az első félállandó híd a Kossuth híd lett, a Szabadság híd megnyitásáig egyben az egyetlen is. A Böske híd kéthavi működést követően, az 1946-os januári jégzajláskor az összes pontonhíddal együtt jelentős károkat szenvedett.

Fiatalok fürdőznek az augusztusi kánikulában a Duna-parton, háttérben a háborúra emlékeztető Petőfi pontonhíd látható 1946. augusztus 11-én (MTI Foto: Cserna Tibor))

A Böske pontonhidat a Lánchíd 1949. november 20-i centenáriumi megnyitása után bontották le, hogy Boráros téri átkelőként szereljék újra össze, ahol a Petőfi híd 1952. november 25-i átadásáig látta el feladatát. Az új Erzsébet-híd Sávoly Pál tervei alapján az eredeti pilléreket hasznosítva, a mülheimi Rajna-híd mintájára épült meg, és 1964. november 21-én adták át.

Ünneplő tömeg az új Erzsébet-híd átadásán (MTI Foto: Pálfai Gábor)

A névrokon Kis Böske (hivatalosan Vásárhelyi Pál híd) a Mosoni-Duna felett átívelő egypilonos gyalogoshíd volt, amely Győrben Révfalut kötötte össze a Sziget városrésszel. A híd szerkezetének építéséhez az Erzsébet-hídból megmaradt kábelanyagot használták fel, illetve megjelenésében is budapesti névadójára emlékeztetett.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló