Külföld
Ferenc pápa fiatalkorú bűnözők lábát mosta meg – videó
Az egyházfő szerint ez nem egy népszokás, hanem egy gesztus, amely arról szól, hogy milyennek kellene lennünk egymással.
A 86 éves katolikus egyházfő, akit a múlt héten légúti megbetegedéssel kórházban ápoltak, csütörtök délután a Casal del Marmo börtönbe látogatott, ahol már végezte ezt a szertartást, mégpedig megválasztása után, 2013-ban – írja a Népszava.hu.

Ferenc botra támaszkodva, mosolyogva állt meg mind a tizenkét elítélt – köztük két leány – előtt, hogy megmossa, megtörölje, majd megcsókolja lábukat. Egyesek viszonzásként a kezét csókolták meg, míg mások néhány szót váltottak vele.
A hagyomány szerint nagycsütörtökön arról emlékeznek meg a keresztények, hogy Jézus megmosta az apostolok lábát, és az utolsó vacsorán megalapította az eucharisztiát.
Ferenc pápa kifejtette, hogy a lábmosás „nem népszokás”, hanem „egy gesztus, amely arról szól, hogy milyennek kellene lennünk egymással”. Sajnálkozott amiatt, hogy van, aki „kihasználja a másik embert, így sok az igazságtalanság, a csúnya dolog”.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.