Bulvár
“Minden nap többször is megszoptatom a férjemet, imád cicizni”
A floridai házaspárt, Rachel és Alexander Bailey-t elárasztották az elismerő és kritikus hangok, miután megosztották egy videójukat, amelyben Rachel a férjét szoptatja.
A floridai házaspárnak három gyereke van – Troy (7), Aria (6) és Matthew (2) -, és akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor felfedték különleges szokásukat. Egy többnapos gyerekmentes hajóúton vettek részt, amikor is Rachel otthon felejtette a mellszívóját. Borzasztóan feszültek és fájtak a tejtől duzzadó mellei, így Alexander segített enyhíteni a fájdalmát, csökkentetve ezzel a mastitis, vagyis a tejmirigygyulladás kockázatát.Rachel kezdetben bizarrnak találta az ötletet, hogy a férje cicizzen, de aztán rájött, hogy “nincs is annál jobb a világon”.
Alexander, akit most rendszeresen szoptat, meditációként és a feleségével való közös időtöltésként gondol a cicizésére. A társadalom normáival ellentétben állítja, hogy ez a gyakorlat jelentősen megerősítette az immunrendszerét, három évig nem volt beteg. Ha már így áll a helyet, Alexander bele is állt a sztoriba: írt egy dalt „Milk Float” címmel, és a pár közösen egy könyvet is kiadott a szoptatásról.
A pár tisztában van azzal, hogy néhányan a tevékenységüket „betegesnek, furcsának és zavarónak” titulálják, de ez cseppet sem zavarja őket.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.