Bulvár
Elszabták a férfiasságát, pert indított egy férfi
Úgy alakult, hogy kisebb pénisszel távozott a nagyobbító műtétről
Egy török bankár 12 centiméteres nemi szervének megnagyobbítása mellett döntött, de nagyon ráfázott. A plasztikai műtét miatt férfiassága egy centivel még kurtább lett megfogyatkozott, ezért perre ment a plasztikai sebész ellen – írja a Daily Mail. A bankár szerint az orvos
minimum három centiméteres növekményről biztosította
őt, ám a két éve elvégzett műtét balul sikerült. A bankár szerint férfiassága kisebb, sőt hegekkel teli is lett, amiért körülbelül hatmillió forint értékű kártérítést követel plasztikai sebészétől. Az első, elhibázott beavatkozás után egy második eljárással helyrehozták a problémát, valóban elérve a nemi szerv kívánt hosszát, ám az elhibázott műtét hónapokig tartó fájdalmakkal járt,
egy hónapig járni sem tudott, hegei pedig a mai napig láthatóak.
A plasztikai sebész tagadja, hogy konkrét, méretekre vonatkozó kijelentést tett volna a pénisz kilátásaival kapcsolatban és azt az állítást is vitatja, miszerint páciense nemi szervét megrövidítette volna. A páciens anatómiai felépítése miatt fennállt annak a veszélye, hogy a műtét nem lesz eredményes, illetve hogy az átlagosnál kisebb növekedést ér el – mondta a sebész.
Szinte felrobbant az OnlyFans-modell feje a plasztikai műtét után
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.