Bulvár
Kész vagyont fizetett ki valaki két darab papír kétszázasért
Nem csak a régi pénzek állnak a gyűjtők célkeresztjében, a forint is jó nekik.
Tavaly két darab, 2007-ben nyomott papír 200 forintos közel egymillió forintért kelt el – írta a hvg.hu a Vatera közleménye alapján.
A kétszázasok a legutolsó gyártási évben készültek
(2009-ig voltak forgalomban, de 2007 után már nem készült újabb belőle). A két bankjegy az utolsó széria sorozatjegyét viselte és még a sorszámuk is nagyon alacsony volt.
A gyűjtők a Vatera szerint egyébként forintot, pengőt, valamint 1920-as és 1923-as korona államjegyet vesznek leginkább. Egy 1947-ben készült
10 filléres nemrég több mint 400 ezer forintért
talált gazdára, egy 1946-os 100 forintosért pedig 370 ezer forintot fizetett valaki.
Egyszeri 200 ezer forint juttatás mindenkinek – ezt lépte az infláció ellen a multi
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.