Sztárok
Könnyeket fog csalni a szemedbe, ahogy Lenny Kravitz az ex-feleségéről beszél
Lenny Kravitz és Lisa Bonet kapcsolata a mai napig szoros.
Az 59 éves rocksztár és az 56 éves színésznő 1993-ban, öt év házasság után váltak el, azóta is szoros kötelék van közöttük. Kravitz a PEOPLE-nek mesélt az édes kezdetekről, és arról, hogyan élte túl a szakítást.
1985-ben találkoztak először a színfalak mögött egy New Edition-koncerten. A színésznő egyszerre lett a férfi partnere és múzsája, és inspirálni a Let Love Rule című, nagy sikerű debütáló albumát, sőt még a bohém megjelenésében is segített.
Összeköltöztem Lisával, vittem a hangszereimet és a dolgaimat, de valahogy elfelejtettem a fésűmet. Sosem terveztem, hogy rasztám lesz de néhány hónap után az lett
– mesélte jellegzetes fürtjeiről.
Lisa azt mondta: ‘Tartsd meg. Jól néz ki.
Kravitz sokáig a színésznő árnyékában élt, a sajtó “Mr. Bonet”-nek nevezte, de első két albumának sikere a sztárság felé repítette, és tette szexszimbólummá.
A világ legszebb nőjét vettem el feleségül, aki kívül-belül hihetetlen volt, de én nem figyeltem erre. A zenére figyeltem.
Közös lányuk Zoe 1988-ban született.
Gyönyörű időszak volt. A világ, amit Zoë anyukája és én teremtettünk, a családunk, a békéről, a szeretetről és a lélekről szólt.
Miután véget ért a házasságuk, azon dolgoztak, hogy a közöttük lévő kötelék erős maradjon.
A szerelem nem hagy el téged, de új utat kell találnia, egy új élethez
– mondja.
Mi tudatosan ezt akartuk tenni. Időbe telt, higgyétek el, de ő az életem része, és soha nem fogja elhagyni a szívemet, a lelkemet vagy a szellememet. Az vagyok, ami vagyok, a közös tapasztalataink miatt.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.