Bulvár
Súlyos dologgal vádolják Harry herceget apja betegsége kapcsán
Sokan azt mondják, hogy III. Károly király a fiával való kapcsolatának mélypontjaiba betegedett bele.
Harry herceget kemény vádakkal illették a királyi család belső köreiben: bennfentesek szerint ő az oka az apja, III. Károly király rákos megbetegedésének. Azt mondják, Károly a fia királyi családdal kapcsolatos kirohanásaiba betegedett bele.
Sokak szerint Harry ezután még a király betegségét is felhasználta, hogy turnézhasson saját nehéz megélésével. Amikor a palota bejelentette Károly betegségét, Harry azonnal az Egyesült Királyságba utazott, mintha valóban aggódna apjáért lenne. A család barátja szerint ezzel azonban csak további pánikot keltett.
“Szándékosan azt a látszatot keltette, mintha Károly súlyosan beteg lenne, és a tékozló fiú sietne haza. Eközben a rák szerencsére kezelhető, és időben felfedezték”
– mondta a bennfentes forrás a Daily Mailnek.
Harry amúgy rövid időt töltött apjával, azután pedig egy luxusszállodában szállt meg, a testvérével, Vilmos herceggel sem találkozott.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.