Sztárok
Több vasat is tart a tűzben – három nő van Árpa Attila életében
Számára három női példaképe van, ebből egyik az édesanyja, másik a lánya.
Kislányáról vallott Árpa Attila a Manna Fm Valódi Nők című műsorában. Árpa elárulta, hogy három női példaképe is van, ebből az egyik az édesanyja, másik a lánya, Amira – írja az nlc.hu.
„Nagyon-nagyon boldog vagyok, most már ott tartok, hogy három nő van az életemben, aki tényleg a legfontosabb, mind a hármat szeretem, és nekem mind a három példakép a saját módján. Még a 17 éves lányom is egyfajta példakép, mert ő képviseli nemcsak az én jövőmet, hanem az ő generációját is, és azt is jól. Tehát ő sem az a tipikus Z generációs, elkényeztett, akinek csak a telefonon létezik. Na jó, fontos a telefon nyáron, de vannak olyan értékei, és jó szíve, és filantróp meg polihisztor, meg minden ilyesmi, ő is egyfajta példakép számomra”
– -mondta Árpa Attila.
Elárulta azt is, hogy számára mindegy volt annak idején, hogy fia vagy lánya lesz.
„Teljesen mindegy, hogy fiú vagy nő, vagy non-bináris, nekem mindegy, így is, úgy is szeretném őt, amilyen. Nem volt ilyen, nem tettem különbséget. A szeretet meg mindig is ott volt, én mindig is vágytam gyerekre.”
-szögezte le.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.