Bulvár

Tóth Gabi sokszor érzi, hogy az Ördög ott liheg a nyakában

  • Szerző:nuus
  • 2022.05.25 | 11:48

Tóth Gabi minden színpadra lépés előtt imádkozik, a csapata pedig nagyobb részt vallásos emberekből áll.

Tóth Gabi az M5-ön futó Ez itt a kérdés című műsorban bukkant fel, a kerekasztal-beszélgetés témája a Keresztény ember és a zene volt. Az énekesnő mellett Andelic Jonathan Jotaés Dolhai Attila voltak vendégek.

Tóth Gabi azzal kezdte, ő minden színpadra lépés előtt imádkozik, a csapata pedig nagyobb részt vallásos emberekből áll, de akik nem azok, „ők is elfogadóak”.

Az Isten adománya természetesen meg tudja részegíteni az embert. Én hiszek a sötét oldal erejében is, ez egy állandó küzdelem tud lenni, állandóan kísért minket. Sokszor éreztem én is, hogy az Ördög ott liheg a nyakamban. De valahogy mindig az a lényeg, hogy tisztán tudom tartani a hitemet, hogy nem tudta átvenni az irányítást.

– nyilatkozta, majd arról beszélt, szerinte nehéz időket élnek a vallásos emberek.

Azt gondolom, hogy azokat az időket éljük, amikor bátornak kell lenni. Hiszem, hogy azért valahol egy keresztényüldözés van. Én ezt tapasztalatból is…

Tóth Gabi kifejtette, Isten ajándéka az a tehetség, amit a zenészek kapnak. Neki félelme is, hogy el ne vegyék tőle, hogy „méltó lehessen erre”.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Így kávézunk mi, magyarok
  • szerző:nuus/MTI
  • 2022. 06. 18.