Bulvár

Együtt pornózik a fiú-lány testvérpár, milliókat keresnek

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.21 | 21:18
  • trendindex: 13

Daisy és Sean Glasgowban születtek, mostanra pedig mindketten az OnlyFansen keresik a kenyerüket.

A 24 éves Daisy 2019-ben épp Új-Zélandon utazgatott, amikor elfogyott a pénze, ekkor döntött úgy, hogy ő is az OnlyFansre fog tartalmat gyártani, ahogy a 29 éves bátyja Sean. Idén, 2021-ben tért vissza, először nem tudta, hogy hogyan mondja el a szüleinek, de végül támogatóan fogadták, nekik a lényeg ugyanis csak annyi, hogy biztonságban legyen.

Daisy mostanra már 200 ezer dollárt(62 millió forint) keres havonta, a bátyjával együtt az éves bevételük eléri a 3 millió dollárt(935 millió forint). Tehát mindketten elég sikeresek a platformon, már Londonban élnek luxuslakásokban, és a szüleiket is tudják támogatni, mondták nekik, hogy hagyják ott az állásukat, és a 30 ezer dolláros hitelüket is simán kifizették.

Sok felkérést kapnak, hogy készítsenek együtt is tartalmat, erre viszont azt mondták, hogy sose fog megtörténni. Egyrészt Sean meleg, másrészt mégiscsak testvérek, segíteni viszont szoktak egymásnak a képek és videók elkészítésében. Daisy elmondta, hogy könnyebb így, hogy Sean meleg,

mert kevésbé érzi magát kínosan, ha a melleit mutogatja neki, vagy fehérneműben mutatkozik előtte.

Bár azt is hozzátette, hogy aki elég régóta dolgozik ilyesmit, annak egy idő után már semmi nem lesz kínos.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daisy-Drew (@daisyy.drew) által megosztott bejegyzés

Az OnlyFansre vándorol a múzeum, miután kitiltották őket a TikTokról meztelenkedésért


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló