Bulvár
„Megcsalt a férjem, válaszul felszedtem a nőjét, vele együtt!”
Nem egy megszokott család, de állításuk szerint ma már mindannyian így boldogok - beleértve a gyerekeket is.

Alex és Shalaun szinte együtt nőttek fel, több mint 20 éve házasok, két szép gyerekük van. Csakhogy Shalaun egyszer csak arra figyelt fel, hogy a férje külön utakon jár… méghozzá egy Shantell nevű nővel csalja őt. Hamar világossá vált, hogy nem egyszerű félrelépésről van szó, hanem Alex komolyabban kötődik a számára ismeretlen nőszemélyhez.
Ekkor azonban a kétgyerekes anya nem azt tette, amit a legtöbben tennének a helyében, hanem fogta magát, és meghívta a Shantellt és Alexet is egy italra, és flörtölni kezdett velük. Hamar kiderült, hogy nem csak Alex vonzódik mindkét nőhöz és a két nő hozzá, hanem a lányok között is erős kémia van. Innentől hármasban folytatták a kapcsolatot.
A hármaspár most együtt neveli a két gyereket, és úgy tervezek, hamarosan újabb bébivel bővítik a családot.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.















