Bulvár
Komoly döntés hozott Kis Grófo, erre senki nem számított
Elárulta, mire készül a jövőben.
Komoly újításra készül az ország Bulibárója, 2024 egyik fő céljának tekinti, hogy visszanyúljon az autentikus, folkos elemekkel színesített cigányzenéhez, és a régi nagy slágereit is némiképp új köntösbe bújtassa – írja a Ripost.
Nemrég azt is bejelentette, hogy szenteste jelenik meg legújabb videóklipje, ami már a fent említett stílusban készült, mi több a négy éves kislánya is megjelenik a klipben.
Magamat ismertem fel benne. Amikor kétéves kisfiú voltam, én is ott toltam a színpadon apukám mellett, van is róla egy archív felvétel. Brilliana olyan táncot adott elő, hogy azt hittem, menten elájulok! Amikor pedig megláttam őt az autentikus cigány ruhában, nagyon meghatódtam!
– nyilatkozta a Metropolnak.
Kis Grófo úgy véli, igazán közel áll hozzá ez az irányzat, jövőre szeretne a zenekarával nagyszínpadokon is fellépni “ezzel a kissé új stílussal”, hogy minél többen megismerjék és megszeressék azt, amit az édesapja évtizedeken át képviselt.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a régi, már megszokott vonalat nem viszem tovább, hiszen mindenkinek kell egy kis mulatási. Jó, ha az ember több műfajban is otthon van
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.