Bűnügy
Véget ért a hajsza: Elfogták az újpesti halálos tömegbalesetet okozó férfit – videó
A BRFK a közösségi oldalán is bejelentette a hírt.
Véget ért a hajsza, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály, a Bűnügyi Bevetési Osztály és a Célkörözési Osztály egységei Szigetszentmiklóson elfogták M. Pétert az újpesti halálos baleset helyszínéről elhajtó Mercedes vezetőjét.
– írják a posztban.
A 24.hu emlékeztet:
2024. január 22-én 19 óra 35 perc körül Budapest, IV. kerületében a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében egy Mercedes vezetője közlekedési balesetet okozott. A balesetben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték.
A halálos balesetet okozó M. Péter segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene és fotóval is keresték.
Hosszú távra tervezte a szökést, azonban a kollégáink egy nap alatt azonosították és a következő 48 órán belül el is fogták M. Pétert – olvasható a BRFK közösségi oldalán.
Ő az a 40 éves férfi, aki hétfő este súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben meghalt egy vétlen autós, egy vétlen édesapa. A tragédiát súlyosbította, hogy az autóban ült a férfi 14 éves kislánya. Ő szerencsére a lelki traumán kívül könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. M. Péter egy percre sem állt meg, nem nézte meg, hogy tud-e segíteni a sérülteken; gyalog távozott a helyszínről
– emlékeztettek.
Mint írják, látókörükbe került M. Péter egyik barátja, és egyéb nyomozati munka után egy szigetszentmiklósi hétvégi házban a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai elfogták a bujkáló férfit.
A körülményekről azt írták:
M. Péternél rengeteg pénz volt, és jól láthatóak voltak a baleset okozta sérülései, hiszen az már a helyszínen kiderült, hogy ő is megsérült a balesetben. Elfogásakor a rendőri intézkedésnek nem állt ellen, együttműködő volt.
Tudjuk, hogy már nagyon késő van, de a Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói ebben a pillanatban is M. Péter „elszámoltatásán” dolgoznak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.