Bűnügy

Ismét iskolai lövöldözés történt Amerikában: hat embert lelőtt egy fiatal nő

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2023.03.28 | 16:00

Egy fiatal nő volt az a lövöldöző, aki három gyereket és három felnőttet halálosan megsebesített Nashville-ben egy keresztény magániskolában hétfőn - közölte a helyi rendőrség vezető tisztségviselője.

Kép: Unplash

Az iskola közelében tartott rövid sajtótájékoztatón Don Aaron elmondta, hogy a támadásnak összesen hat halálos áldozata van, valamint egy rendőr könnyebben megsebesült, amikor megpróbálták megállítani a támadót. A tragikus eseménynek több sérültje nincs – közölte.

A lövöldözésről az első bejelentést helyi idő szerint délelőtt negyed 11 előtt kapták, a támadót fél 11 körül lőtték le

– hangzott el.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a lövöldöző fiatal nő vélhetően tizenéves volt, aki két automata fegyverrel és egy kézifegyverrel volt felszerelkezve. Az is elhangzott, hogy a kiérkező rendőri alakulatok két tagja került szembe a támadóval, akit lelőttek az iskola emeletén. A beszámolók szerint a gyerekek többségét kimenekítették az iskolából, ők a szomszédban álló templomban várták meg szüleik érkezését.

Az intézménynek, egy keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van az előkészítő osztályoktól a 6. évfolyamig. A Covenant magániskola Nashville egy elegáns negyedében működik, a lövöldözés okáról és hátteréről a hatóságok későbbre ígértek tájékoztatást.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló