Bűnügy

Fontos mérföldkő a DNS-vizsgálatban – 32 év után derült ki, ki ölte meg Stephanie-t

  • Szerző:nuus
  • 2021.07.24 | 18:30

Ez óriási mérföldkő a bűnügyi esetek feltárásában.

Rekordkevés, mindössze 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiségű DNS alapján találták meg egy Las Vegasban 1989-ban meggyilkolt lány gyilkosát – írta a BBC hírportálja pénteken. Az akkor 14 éves Stephanie Isaacson meggyilkolásának ügye addig számított “döglött aktának”, amíg a modern technológia lehetővé nem tette, hogy megvizsgálják azt a minimális DNS-t – 15 emberi sejtnek megfelelő mennyiséget -, amennyi a gyanúsítottból maradt. A rendőrség szerdai bejelentése szerint genomszekvenálással és nyilvános családfaadatok segítségével azonosították a gyanúsítottat. A szerdai sajtótájékoztatón az áldozat édesanyjának közleményét is felolvasták, amelyben azt írta, sose hitte, hogy egyszer megoldják az ügyet.

Harminckét évvel ezelőtt Stephanie holttestét amellett a Las Vegas-i út mellett találták meg, amelyen iskolába szokott járni. Megtámadták és megfojtották.

A rendőrség idén, egy helyi lakos adománya után nyitotta fel az aktát. A meglévő DNS-mintákat az Othramnek, egy texasi székhelyű genomszekvenáló laboratóriumnak adták át.

A szokásos DNS-vizsgálathoz az ügyfelektől 750-1000 nanogramm mintát kérnek. A mintákat nyilvános weboldalakra töltök fel, amelyek családfakutatásra vagy betegségekre szakosodtak.

Bűnügyi helyszíneken azonban előfordul, hogy csak néhány nanogramm DNS-t találnak, ebben az esetben mindössze 0,12 nanogramm állt rendelkezésre. Az Ancestry.com és a 23andMe nyilvános adatbázisai alapján a szakértők azonosították a gyanúsított unokatestvérét.

Végül a minta alapján megtalálták Darren Roy Marchandot. Marchand DNS-e egy 1986-os gyilkossági ügy miatt szerepelt a nyilvántartásban, ezzel erősítették meg az egyezést. Marchandot sose ítélték el, 1995-ben öngyilkos lett.

“Óriási mérföldkőhöz érkeztünk. Ha ilyen kis mennyiségű DNS alapján információhoz juthatunk, sok más, megoldhatatlannak tartott esetet is újranyithatunk” – mondta el a BBC-nek David Mittelman, az Othram ügyvezetője.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Forma-1
Csapatot vált Waltteri Bottas
  • szerző:nuus
  • 2021. 09. 06.