Bűnügy

Börtönbe kerülhet, mert nem nézte a Family Guy-t

  • Szerző:nuus
  • 2022.08.21 | 07:18

A Family Guy megmenthette volna a kerepesi recskarémet.

Még augusztus 15-én késő délelőtt szólt a rendőröknek egy nő, hogy a szilasligeti HÉV jegypénztára mögötti egy férfi önkielégítést végzett, miközben folyamatosan őt bámulta. A gödöllői rendőrök végigjárták a környék üzleteit, vendéglátóhelyeit, tanúkat kutattak, adatoltak. Feltérképezték, a településen hol fordult meg a férfi, merre járt, merre mozgott. Végül Nógrád megyébe,

egy Pásztó környéki faluba vezettek a nyomok.

A kállói rendőrök augusztus 18-án este fogták el és bilincselték a 38 éves O. Ferencet, akit kihallgatása után meg is gyanúsítottak, szeméremsértés vétségével. O. Ferenc beismerte tettét, de konkrét magyarázatot nem tudott rá adni. Elmondta, kórházban lévő gyermeke miatt „kibukott és kikapcsolt az agya”. A HÉV megállóban állva meglátta a padon ülő nőt és

nem tudja miért csinálta, amit csinált.

Tettét azóta megbánta. A Gödöllői Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást, egyben kezdeményezik bíróság elé állítását.

És, hogy miképpen jön ide a Family Guy?

Ha O. Ferenc a HÉV-megállóban történő cserkészés helyett inkább Peter Griffin kalandjait követte volna nyomon, akkor biztosan ismerné azt a Family Guy részt is, amiben a minden körülmények közt, a lebukás veszélye nélkül használható rejszlepel (Yanklet) a téma. És akkor az egészet simán, minden börtön veszély nélkül megúszta volna.

Persze, nem akarunk ötleteket adni:

Vicces videó: a Family Guy magyarul bünteti az oltástagadókat


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló