Bűnügy
Húsz év fegyházbüntetést kapott a férfi, aki kitépte volt barátnője szemgolyóit
Húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki megvakította volt barátnőjét tavaly februárban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecsén.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/scott-rodgerson-ffH_GkINfyY-unsplash-3.jpg?x33573)
A férfi a bűncselekmény napján a békülés szándékával kereste fel a sértettet, de összeszólalkoztak.
A vádlott a nőt a nyakánál fogva, a lakásától mintegy harminc méterre, a szántóföldre vonszolta, a földre dobta, és miközben az egyik kezével a nyakát fogta,
a másikkal kitépte a szemgolyóit.
Kitértek arra, hogy az áldozat elvesztette az eszméletét. Miután magához tért, sikerült felállnia és visszajutnia a házuk közelébe, közben segítségért kiabált. Egy rokona talált rá, akinek megjelenésére a vádlott elmenekült a helyszínről – jegyezték meg. Kiemelték, hogy a nő kórházba került, megműtötték, a látását azonban már nem lehetett megmenteni, a sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult,
a szemkitépés miatt fellépő fertőzésveszély közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.
A Nyíregyházi Törvényszék az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat életveszélyt okozó testi sértés és személyi szabadság megsértésének bűntettében találta bűnösnek. Rámutattak, hogy a bíróság ugyanakkor felmentette a férfit a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól, mert az orvosszakértői vélemény, a sértettet megtaláló tanú, illetve a vádlott vallomása alapján nem állapította meg, hogy a vádlottat ölési szándék vezérelte volna.
A határozat ellen a vádlott enyhítésért, védője elsősorban eltérő jogi minősítés megállapításáért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész fenntartotta a jogorvoslati nyilatkozattételre nyitva álló három munkanapos határidőt.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.