Celeb
Béres Anett belenyugodott, hogy a sámán-szeánsz után örök fájdalommal kényszerül élni
Reménykedik ugyan, hogy jobban lesz, de elfogadta, hogy ez egyáltalán nem biztos.
Béres Anett tavaly nyáron Sáfrány Emese társaságában részt vett egy ayahuasca-szeánszon, ami majdnem tragédiába torkollott számára. A reality-szereplő hallucinált a szertartáson elfogyasztott főzettől, és az erdőbe menekülve súlyos sérüléseket szerzett. Eltört a csigolyája, több bordája eltörött és a sarokcsontja is megsérült. Másnap találtak rá egy szőlőbirtokon, eszméletlen állapotban. Azonnal kórházba szállították, ahol több órás műtéten esett át, és később más operációkra is sor került.
Béres Anett a Blikknek most elmondta, hogy másfél évvel a baleset után már visszatért korábbi életviteléhez, bár a fájdalom még mindig jelen van életében bizonyos helyzetekben.
“Ez a fájdalom már elviselhető, és bele is nyugodtam, hogy ezzel együtt kell élnem. A sok fekvés miatt a hátamban ugyanis megrövidültek az izmok, ez okozza, hogy néhány helyzetben belém hasít a fájdalom. Úgy érzem, lassan, de biztosan azért javul a helyzet, és bízom benne, hogy ez azt jelenti, hogy egyszer végleg el fog múlni”
– mondta a lapnak Anett.
Az orvosok szerint időre lesz szükség a teljes gyógyuláshoz. Béres továbbra is jár terápiákra, de örül annak, hogy a fájdalom elviselhetővé vált, és reménykedik a további javulásban.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.