Celeb

Csak erős idegzetűeknek: sokkoló képek kerültek elő Aaron Carter halálának helyszínéről!

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.03 | 16:48

A tragikus sorsú énekes édesanyja szerint a fiát bántották is élete utolsó óráiban.

Ahogyan arról annak idején mi is írtunk, szomorú körülmények között hunyt el az egykori gyereksztár, Aaron Carter, a Backstreet boys-os Nick Carternek a fia.

Halála előtt új életet akart kezdeni Aaron Carter

Mivel a kisebbik Carter-fiú egészen az utolsó pillanatig súlyos drogfüggőséggel küzdött, nagy az esélye annak, hogy túladagolás végzett vele – ezt azonban a nyomozás nem tudta egyértelműen igazolni.

Édesanyja úgy véli, fia bűncselekmény áldozata lett. Ezért is döntött amellett, hogy megosztja az Aaron halálának helyszínén készült képeket:

“Többen voltak, akik ártani akartak a fiamnak, őket mielőbb felelősségre kell vonni. A rendőrség nagyon leegyszerűsítette ezt a történetet, de én ezt nem hagyom annyiban, lehet, hogy vízbefojtásról van szó”

– mondta a megtört anya.

A TMZ közben azt írja, az LA megyei halottkém hivatala közölte Aaron családjával, hogy a boncolás során nem találtak vizet a tüdejében, vagyis nem fulladt meg.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló