Celeb

Az igazság durva: Dolly és a menedzsere közös életet terveztek, kitalált a menedzser

  • Szerző:nuus
  • 2023.07.06 | 12:18
  • trendindex: 3

Dolly és menedzsere, Rita kapcsolata rendkívül szoros volt, a botrány kirobbanása előtt már az összeköltözést tervezgették.

Fotó: TV2

“Dolly mindig azt mondta, én és a szüleim vagyunk a családja, és így is viselkedett. Nálunk töltötte az ünnepeket, édesanyám és én is sokszor főztünk neki, tőlünk vitte haza a főtt ételt magának. Napi több órát telefonáltunk, mindent tudtunk egymásról. Olyan volt, mintha az anyám lett volna”

– mondta el az igazságot a Blikknek Dolly menedzsere, Rita.

Megnéztük mit kínál a Xiaomi egyik legolcsóbb mobilja, és azt is, hogy mit tud a nagytestvér. Kattints és nézz bele a tesztünkbe! 


 

„Az összeköltözést tervezgettük. Tavaly év végén úgy tűnt, el tudunk költözni a kutyákkal. Dolly le is foglalózott egy házat magunknak, de végül meggondolta magát. Azt mondta, sötét, ő ott nem tud alkotni, és messze is van. Ekkor romlott meg a kapcsolatunk igazán. Nem érdekelte, mi lesz az állatokkal, velem, hogy élünk túl még egy telet tető, fűtés nélkül. Amikor május 25-én jött a kutyákért, még a hatóságnak is azt mondta, nincs itt semmi baj, költözünk Majosházára, holott már szó sem volt ilyesmiről, mert nem akarta”

– tette hozzá.

Ezután azt is elpanaszolta, hogy azért is került ilyen nyomorúságos helyzetbe, mert Dolly többször ki sem fizette a munkáját.

„Amikor kedve volt, adott pénzt a cég költségeire, például nyomtató vásárlására, műszaki termékekre, bérleti díjra, tápra a kutyáknak. Ebből minimális összeg maradt, általában annyi, hogy tudjam fizetni a rezsit. Ha mondjuk kellett volna pénz állatorvosra, akkor minden alkalommal kérnem kellett. Olyankor eldöntötte, ad, vagy sem. Sokszor voltak ebből problémák. Mindenkinek dicsekedett, hogy milliókat adott nekem, de azt nem tette hozzá, hogy ebből a céges költségeket fizettem, ez nem az én pénzem volt”

– fejtette ki.

És hogy mindezt miért? Miért nem hagyta ott az énekesnőt, ha az ilyen mostohán bánt vele?

„Mert egy idióta vagyok. Mindenkivel csak azt lehet megtenni, amit enged. De nem csodálkozom, hogy Dolly ezt csinálta velem. Várom, hogy mennyire perel, mert nem fogtam be a szám. Az az igazság, ha rajtam múlt volna, nem így csináljuk. Ennyi állatot érdemben ellátni egy ember képtelen, ha még dolgozik is mellette. Sokáig nem akartam nyilatkozni, de olyanokat állítottak rólam, amelyek túlmennek minden határon, és már nem vagyok hajlandó hallgatni. Nekem nincs mit veszítenem”

– így Rita.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló